Sulyok Tamás nyilatkozott, nem mond le posztjáról.

Sulyok Tamás nyilatkozott, nem mond le posztjáról.

A Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilapnak adott interjújában Sulyok Tamás kifejtette:

„Nincs okom lemondani, és a miniszterelnök eddig nem talált jogi alapot az eltávolításomra.”

Az államfő véleménye szerint az Alaptörvény módosításának tervezete súlyos alkotmányossági kérdéseket vet fel, mivel nem általános szabályokat határoz meg, hanem egyetlen személyre vonatkozik.

„Egy adott személyre vonatkozó jogszabályként nem lehet jogállamisággal összhangban állónak tekinteni.”

Sulyok kiemelte, hogy Magyarországon a köztársasági elnök jogállását az Alaptörvény határozza meg, így a hivatal ilyen formájú megszüntetése ellentétes a jogállamiság elveivel.

Fontos megemlíteni, hogy Magyar Péter szombaton bejelentette: a kormány előterjesztette az Alaptörvény 17. módosítását az Országgyűléshez. A javaslat egyik leglényegesebb pontja, hogy megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök mandátuma, amely újabb politikai vitákat szült a kormány és az államfő között.

Forrás www.blikk.hu