A kormány hivatalos oldala szerint a megbízatás 2026. szeptember 1-jétől 2027. augusztus 1-jéig tart. A díjazást a minisztérium állapítja meg, de a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok havi bruttó javadalmazása minimum 500 ezer forint lesz.
A jelentkezőktől elvárják, hogy legalább öt év szakmai tapasztalattal rendelkezzenek a felsőoktatás, kutatás, innováció vagy az intézményhez kapcsolódó területen, továbbá minimum hároméves vezetői, projektmenedzsment vagy testületi tapasztalat is szükséges. A pályázóknak büntetlen előéletűnek kell lenniük, és amennyiben megválasztják őket, vagyonnyilatkozatot is kell tenniük.
A pályázat kiterjed a debreceni, pécsi, szegedi és miskolci egyetemeket fenntartó alapítványokra, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) fenntartó szerveire is.
A felhívás akkor jelent meg, amikor az Országgyűlés június végén elfogadta a közérdekű vagyonkezelő alapítványok megszüntetéséről szóló törvénycsomagot. A nem egyetemi alapítványok az idén megszűnnek, míg a felsőoktatási intézmények alapítványai 2027 augusztusáig működnek. Az állami eredetű vagyon visszakerül az államhoz, és az egyetemi szenátusok hatáskörei is bővülnek.
(Telex)
Forrás www.blikk.hu
