Vezetői váltás történt Áder János alapítványánál.

Vezetői váltás történt Áder János alapítványánál.

A kuratóriumban nemcsak személyi változás történt: az alapítvány új főigazgatója Csepreghy Nándor lett, aki korábban Lázár János miniszterhelyetteseként dolgozott. Az RTL Híradónak nyilatkozva elmondta, hogy valójában régi posztjához tért vissza, amit összeférhetetlenség miatt hagyott el. A riportból kiderült, hogy havi nettó kétmillió forintos fizetésért látja el a feladatait.

Az alapítványt mostanában sok kritika éri.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány az utóbbi napokban a politikai viták középpontjába került. Magyar Péter korábban azt állította, hogy közpénzeket költöttek el az alapítvány révén, és emiatt „közpénzhorgásznak” nevezte Áder Jánost. A volt köztársasági elnök ezt visszautasította, és arra kérte a miniszterelnököt, hogy bizonyítékokkal támasztja alá állításait, vagy kérjen nyilvánosan bocsánatot. A vita később tovább eszkalálódott: Magyar Péter egy drónvideót is megosztott Áder János budai villájáról, amelyről Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere azt állította, hogy valójában a Magyar Kétfarkú Kutya Párt régebben készült felvétele volt.

A vita során az alapítvány is reagált: gúnyos hangnemben közleményt adtak ki Magyar Péter kijelentéseire, kijelentve, hogy a miniszterelnök olyan információt hozott nyilvánosságra, amelyről már hónapok óta több cikk és tudósítás látott napvilágot. Hangsúlyozták azt is, hogy a Planet Budapest fenntarthatósági expó állami támogatásáról tavaly született döntés.

Forrás www.blikk.hu