Bohár Dániel és csapata országházi tevékenységének vizsgálatát rendelte el Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke – értesült a Telex. A lap szerint Bohár gyakran tartózkodik az épületben, ahonnan videós beszámolókkal és politikai kérdésekkel áll elő. Korábban nem volt jellemző, hogy videókat készítsen az Országgyűlésből.
A Parlament sajtóosztálya a lap kérdésére válaszolva közölte: információik szerint Bohár a Fidesz-frakció vendégeként, nem pedig sajtóakkreditációval dolgozik.
A 8/2020-as házelnöki rendelkezés értelmében csak a sajtóbelépővel rendelkező újságírók végezhetnek sajtótudósítói tevékenységet az Országházban. A házelnök asszony a vizsgálat során konzultál az érintettekkel, és a nyilatkozatok alapján hozza meg döntését.
A Fidesz-frakció nem reagált a megkeresésre, míg Bohár azt nyilatkozta, hogy nem áll semmilyen megállapodásban az ellenzéki párttal, tehát anyagi juttatást sem kap. Arra viszont nem válaszolt, hogy pontosan mivel foglalkozik.
Bohár Dániel influenszerként a Megafon keretein belül a Fidesz narratíváját népszerűsítette közösségi oldalán, és rendszeresen kérdezte Orbán Viktor volt miniszterelnököt, illetve néha Isztambulba vagy Washingtonba is elkísérte őt.
A nyitókép illusztráció. Fotó: Facebook / Bohár Dániel
Forrás hvg.hu
