Bohár Dániel és csapata az elmúlt hetekben rendszeresen az Országházban dolgozik. Ez különösen figyelemre méltó, mivel a riportert korábbi parlamenti ciklusok során nem láthattuk ott, sem a Megafon munkatársaként, sem más minőségben, mivel nem közölt anyagokat a törvényhozás épületéből.
A Telex értesülései szerint több jel mutat arra, hogy Bohár a Fidesz-frakcióhoz kötődően lát el valamilyen feladatot. Ennek kapcsán felvették a kapcsolatot az Országház sajtóosztályával, hogy megkérdezzék, pontosan milyen akkreditációval rendelkezik az újságíró.
„Több országgyűlési képviselő jelzése alapján Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke nyomozást indított Bohár Dániel és csapata országházi tevékenységével kapcsolatban. Jelenlegi információink szerint a Fidesz-frakció vendégeként voltak jelen az Országházban, így nem sajtóbelépővel tartózkodtak ott. A 8/2020-as házelnöki rendelkezés szerint csak a sajtóbelépővel rendelkező újságírók végezhetnek sajtótudósítói tevékenységet az Országgyűlés épületeiben. Az ügy alapos vizsgálata érdekében a házelnök asszony felkeresi az érintetteket, és azok nyilatkozatai alapján hozza meg a döntését” – tájékoztatták a lapot.
Ezt követően a Fidesz-frakcióhoz és Bohár Dánielhez is fordultak. A képviselőcsoport illetékesei eddig nem válaszoltak, a riporter pedig SMS-ben kérte, hogy írásban válaszoljanak, így a lap a következő kérdéseket küldte el:
– Ki hívta meg a Parlamentbe a Fidesz-frakcióból?
– Milyen anyagi juttatást kap a Fidesztől a Parlamentben végzett munkájáért?
– Ő és a stábja áll munkajogi vagy szerződéses viszonyban a Fidesszel?
– Tisztában van-e azzal, hogy sajtótudósítói tevékenységet csak sajtóbelépővel rendelkező újságírók végezhetnek az Országházban?
Bohár Dániel végül így válaszolt a Telex kérdéseire:
„Helló! Nincs semmiféle szerződéses viszonyom a Fidesz-frakcióval, ezért juttatást sem kapok. A kérdéseiddel viszont lebuktattad magad, jól bemutatva, hogyan működik együtt a Telex és a Tisza-frakció. Kíváncsi lennék, hogyan szereztetek ilyen gyorsan olyan információkat, amelyek a munkám akadályozását célozzák. Előre is köszönöm a választ!”
Nemrég azt is említettük, hogy Bohár Dániel június elején egy új, zárt, félig fizetős közösségi platformot indított. Akkor úgy nyilatkozott, hogy bár az új felület, a célja változatlan. Szerinte az áprilisi választás óta nagy igény mutatkozik a jobboldali szavazók részéről, hogy legyenek olyan emberek, akikre támaszkodhatnak, és ő éppen ilyen szeretne lenni.
„Az Országgyűlésben 141 új politikus van, akiktől sok mindent fogok kérdezni, ahogy egyre több téma merül fel. Úgy érzem, óriási igény van erre a műfajra. Az általam készített videók több milliós megtekintéseket generálnak, ami a legnagyobb visszaigazolás. Érdemes kérdezni” – nyilatkozta a Megafon egyik legismertebb arca.
Forrás www.blikk.hu
