Egy rutinszerű műtét után, mindössze harmincéves korában veszítette életét egy nyíregyházi tanár vasárnap hajnalban – számolt be róla az RTL Híradó. A férfit pénteken operálták meg porcleválás miatt a kisvárdai kórházban, a hétvégén pedig megfigyelés alatt tartották, amikor rosszul lett.
A kórház közölte, hogy a betegjogokra hivatkozva nem tudnak részleteket mondani, de azt elárulták, hogy belső nyomozást indítottak és együttműködnek a hatóságokkal. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a halálesetet.
A történelem-testnevelés tanár a megye I. osztályban futballozott, legutóbb Újfehértón szerepelt. A csapat edzője elmondta, hogy általában hat hét után a játékosok teljesen felépülnek az ilyen műtéteket követően, mivel a térdproblémák gyakoriak a focistáknál.
Egy RTL-nek nyilatkozó orvos kiemelte, hogy a térdműtétek legfőbb kockázata a beteg ágyhoz kötöttsége, ami vérrögök kialakulásához vezethet, ez pedig mélyvénás trombózist és tüdőembóliát okozhat.
Nyitóképünkön a Szent Damján Görögkatolikus Kórház Kisvárdán látható. Fotó: MTI/Derencsényi István.
Forrás hvg.hu
