„Még Isztambulban is hangosan felnevettek, amikor meghallották, hogy a Fidesz akar tüntetni az alkotmányosság és a demokrácia mellett” – írta közösségi oldalán Magyar Péter miniszterelnök. „Mint a tolvaj, aki rendőrért kiált” – tette hozzá.
Mint arról korábban beszámoltunk, Gulyás Gergely, a Fidesz, valamint Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője az Országgyűlés hétfői ülése előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen bejelentették, tüntetést tartanak csütörtökön 6 órakor a Sándor-palota előtt, tiltakozva az alkotmánymódosítás ellen. A tüntetésről a volt miniszterelnök, Orbán Viktor is posztolt. Szerinte „a Tisza minden határt átlép: emberit, erkölcsit, jogállamit. A magyar választók nem erre adtak felhatalmazást”.
Mit keres Magyar Péter Törökországban?
Mint megírtuk Magyar Péter is részt vesz a Törökországban tartandó NATO-csúcstalálkozón, első alkalommal kormányfőként. A kormányfő vasárnapi videóüzenetében közölte: elutasította a honvédségi gépet, kereskedelmi járattal, a Wizz Airrel repül Isztambulba, a csúcs után pedig négy napot a két kisebbik fiával tölt Antalyában – ennek költségeit saját maga állja.
Távollétében Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes látja el az itthoni feladatait, a parlamentben Vitézy Dávid szólal fel helyette. További részletekről alábbi cikkünkben írtunk részletesebben.
Mit tartalmaz az Alaptörvény módosítása?
Magyar Péter szombaton ismertette, hogy a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot. A miniszterelnök tizenkét pontban foglalta össze a csomag központi elemeit:
- „12 éves (vagy három ciklusos) időkorlát az országgyűlési képviselőknek.
- A jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszűnése.
- Függetlenebb Alkotmánybíróság. 70 éves életkori határ bevezetése.
- Erősebb bírói önigazgatás, a Kúria és az OBH elnökének bírók által kezdeményezhető visszahívása.
- Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozása.
- Kevesebb sarkalatos törvény.
- Az Alkotmánybíróság hatásköreinek visszaadása.
- A Költségvetési Tanács vétójogának eltörlése.
- A közpénz védelmének erősítése.
- A vármegyék visszanevezése megyékre.
- Az önálló szabályozó szervek alaptörvényi szabályainak felülvizsgálata.
- Az önálló Országgyűlési Őrség megszüntetése. Egységes rendészeti igazgatás.”
Sulyok Tamás elmozdításának módjáról hetek óta zajlik a részben jogi, részben politikai vita, amelyről többek között itt írtunk. Az országgyűlési képviselők mandátumkorlátjának sem egységes a megítélése, néhány szempontot talál ebben a cikkünkben. Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezésére a javaslatot sürgősséggel tárgyalhatja az Országgyűlés.
(Borítókép: Magyar Péter és Orbán Viktor. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
