A tartalomgyártó reagált a Tisza alaptörvény-módosítási javaslatában szereplő cikluskorlátot ért fideszes kritikákra, amelyek a törvényjavaslat kapcsán a jogállamiságra hívták fel a figyelmet, mert önkényességet véltek felfedezni Sulyok Tamás eltávolításában és a 12 éves mandátumkorlátozásban is.
Pottyondy Edina Facebook-posztban szállt be a vitába. A Fidesz április 12-i személyi átalakítását hozta fel példának, amelyben szerinte úgy cserélték le a képviselőket, mint az „IKEA a balesetveszélyes szekrényt”.
Hol volt ekkor a szent választójog? Hol volt a szent népakarat? Hol volt a szent képviselői megbízatás? Hol volt a nagyon értékes tapasztalat, amely felhalmozódott Kósa Lajosban? Hol volt az az elv, hogy az embereknél kell hagyni a döntést? És hol volt a jogállamiságvédő Áder János, hogy tiltakozzon? Sehol
– fogalmazott a humorista és publicista, majd hozzátette:
„Pedig az exnemzetvezető kivágott egy halom megválasztott képviselőt a parlamentből. Hogy a helyükre berakja Pócs Jánost, akiből nem kértek a körzetében. Meg Vitályos Esztert, akit szintén nem választottak meg. Meg Németh Balázst, akit szintén nem. Meg Radics Bélát. Meg a megafonos gyökeret a lista 218. helyéről”.
A politikai polip semmibe veszi a népakaratot
Pottyondy Edina ezután felteszi a kérdést: „Milyen elképesztő hatalom van annak az embernek a kezében, aki rá tud kényszeríteni 23 parlamenti képviselőt, hogy eldobják azt a kiváltságot, azt a megtiszteltetést, azt az egzisztenciát, amit a parlamenti képviselőség jelent?”
Amit Orbán a képviselőivel művelt, önmagában is elégséges indok arra, hogy miért kell korlátozni a politikai arisztokrácia túlhatalmát
– vonta le a következtetést a tartalomgyártó.
A népakaratot semmibe veszi a politikai polip, még egy olyan alapvető kérdésben is, hogy az emberek kit választottak meg képviselőnek. Ma az exminiszterelnök szava erősebb, mint 2,4 millió Fidesz-szavazó döntése
– emelte ki Pottyondy Edina, aki szerint „ezt a hatalomkoncentrációt nem éli túl a demokrácia”.
„És az a paradox igazság, hogy a hatalom demokratikus működéséhez korlátozni kell a hatalomhoz való hozzáférés lehetőségét. Simán lehet, hogy a tizenkét év önmagában nem lesz elég. De ez egy jó lépés a jó irányba” – zárta bejegyzését a humorista.
Márki-Zay felesége szerint nem kell újabb 16 év az országnak
A bejegyzés alatt a hódmezővásárhelyi polgármester felesége, Márki-Zayné Vincze Felícia kommentben reagált a leírtakra:
„Nekem az a véleményem, hogy nem kellene a Fideszhez, egy aljas társasághoz hasonlítani a most történeteket. Próbáljunk elvonatkoztatni az elmúlt rendszer iránti érzelmektől, és akkor kicsit tisztul a kép. Akkor meglátjuk azt is, hogy képviselői beadványok vannak, hogy ne kelljen megtárgyalni sem, visszafelé hoznak törvényeket, ráadásul olyanokat, amik kizárólag a politikai ellenfeleket érintik, nemzeti konzultációra hivatkozva alkotmányt módosítanak…” – írta.
Madártávlatból szemléljünk egy kicsit, és segítsünk nekik, hogy ne lépjenek bele abba, amibe az előző rendszerek. Még egy 16 év nem kell ennek az országnak
– fogalmazott Márki-Zayné Vincze Felícia.
(Borítókép: Pottyondy Edina 2024. február 16-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
