Bíróság elítélt egy embert, aki feminista támadástól védett templomot.

Bíróság elítélt egy embert, aki feminista támadástól védett templomot.

Lengyelországban Robert Bąkiewiczet, a Határokat Védő Mozgalom vezetőjét tíz hónapos próbaidőre ítélték. Az ügy hátterében egy 2020-as esemény áll, amikor Bąkiewicz megvédte egy varsói templomot egy feminista támadással szemben – számolt be róla a Zarándok.ma.

A történet 2020. október 22-én kezdődött, a Szent II. János Pál pápa tiszteletére rendezett liturgikus emléknapon. Ezen a napon a lengyel Alkotmánybíróság fontos döntést hozott, amely szerint az élethez való jog, amelyet az alkotmány védi, az ember fejlődésének minden szakaszában érvényes, beleértve a születés előtti időszakot is.

A bíróság állásfoglalása alapján megállapította, hogy az eugenikus abortusz alkotmányellenesnek minősül. Ennek értelmében a terhesség megszakítása csak nagyon korlátozott esetekben, például vérfertőzés, nemi erőszak, vagy az anya életét és egészségét fenyegető közvetlen veszély esetén marad törvényes.

Forrás mandiner.hu