„Négy vállalkozóval kötünk kivitelezési szerződést összesen tizenegy helyszínen megvalósuló útfelújításokra és egy új kerékpárút megépítésére, bruttó 240 060 453 forint értékben” – jelentette be közösségi oldalán Márki-Zay Péter.
A hódmezővásárhelyi polgármester közölte, hogy ezúttal a kisteleki Tiszaszolg Építő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel, Erdős Norberttel írtak alá a kivitelezési szerződést bruttó 67,8 millió forint értékben.
A cég hamarosan megkezdi a munkálatokat a Nyárfa, a Pipacs, a Klapka, a Rekettye és a Rezeda utcákban. A következő napokban további szerződéseket is aláírnak az Észak, a Püspök és a Kodály Zoltán utcák, valamint a Bodzási út és a Rárósi út egy-egy szakaszának felújítására, továbbá a Metripond melletti, 300 méter hosszú kerékpárút megépítésére.
Az idei fejlesztések eredményeként önkormányzatunk saját forrásból 300 méter új kerékpárutat épít, valamint 15 773 négyzetméternyi útfelületet újít meg
– jelezte, majd hozzáfűzte: „egy város fejlesztése soha nem ér véget”.
„Ahogyan egy családi ház sincs soha teljesen készen, úgy egy város sem. Gondos gazdákként nap mint nap azért dolgozunk, hogy a vásárhelyiek egyre jobb életminőségben élhessenek, biztonságosabb, rendezettebb és élhetőbb környezetben. Nagy segítség, hogy fejlesztéseinket és városunk működtetését ma már nem ellenszélben kell végeznünk. Így minden energiánkat arra fordíthatjuk, hogy Hódmezővásárhely tovább fejlődjön, és minden beruházásainkkal az itt élők érdekeit szolgáljuk” – zárta bejegyzését.
(Borítókép: Márki-Zay Péter 2023. március 21-én. Fotó: Németh Kata / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
