Sikeres volt a NATO-csúcs, mondta Magyar Péter, nyaral.

Sikeres volt a NATO-csúcs, mondta Magyar Péter, nyaral.

Magyar Péter miniszterelnök videót posztolt Ankarából, ahol Orbán Anita külügyminiszterrel és Ruszin-Szendi Romulusz hadügyminiszterrel vettek részt a szerdán véget ért NATO-csúcson.

Magyar Péter kiemelte, hogy a csúcs legfőbb célja a szövetség egységének bemutatása volt, mivel az elmúlt év folyamán repedések keletkeztek a tagállamok között. Szerinte sikerült ezt megvalósítani, és jó hangulatú találkozón vannak túl, ahol a tagállamok megerősítették, hogy növelik a védelmi költségvetésüket. A NATO-csúcsról itt olvashat részletesebb információkat.

A miniszterelnök elmondta, hogy sok tagállam vezetőjével, például a finn, albán, kanadai, norvég és német kormányfőkkel folytatott bilaterális tárgyalásokat. Emellett találkozott Donald Trumppal is, akivel „a propaganda hamis állításaival szemben” kezet soktott. Tárgyalt a Nyugat-Balkán országainak vezetőivel is, az ottani befektetési lehetőségekről. Magyar megerősítette, hogy Magyarországnak 2035-ig jelentősen, a GDP 5 százalékáig kell növelnie a védelmi kiadásait, ami civil célokra, például útépítésre vagy egészségügyi fejlesztésekre is felhasználható, így a gazdaság és a polgárok is nyernek vele.

A kormányfő elmondta, hogy közben Magyarországon is ülésezett a kormány, amelynek részleteiről Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter ad majd tájékoztatást. Magyar említette a Fidesz keddi parlamenti obstrukciós kísérletét is, amely este 11 körül zárult, mert az ellenzéki képviselők kifáradtak, így inkább bojkottálták a végén az ülést, és távoztak. Magyar reméli, hogy a holnapi, Stop önkény néven szervezett demonstrációjuk sikeresebb lesz, mint a keddi, amely a Kunigunda utcában az MTVA székház előtt zajlott. Kijelentette, hogy Magyarországon jogállam működik, és mindenki szabadon gyakorolhatja a jogait, aki szeretne tüntetni.

Magyar egy pár napig még Törökországban marad, ahol fiaival Antalyába utazik, így a csütörtökre tervezett kormányszóvivői sajtótájékoztatón sem jelenik meg.

Forrás telex.hu