Zuhanyzó nőre támadt egy maszkos férfi Veresegyházon.

Zuhanyzó nőre támadt egy maszkos férfi Veresegyházon.

Rendőrségi nyomozás indult egy férfi ellen, aki veresegyházi otthonában támadta meg egy nőt – írja a police.hu.

A 36 éves B. Márk július 5-én késő este észlelte, hogy a nő, akit ismer, felkapcsolta a lámpát a fürdőszobájában. Ezt követően maszkot öltött, átmászott a kerítésen, és az nyitva hagyott ablakon bekerült a nő lakásába. Azonnal a zuhanyzóhoz ment, kinyitotta az ajtót, és megpróbálta kihúzni a nőt, aki erre hangosan kiabálni kezdett, majd a zuhanyfejet a forró vízzel a támadó felé irányította.

A férfi ettől megijedt és elmenekült a házból, míg a nő felöltötte a köntösét, és az utcára futott, ahol többen észrevették a kiabálást, és üldözni kezdték a támadót. Végül utolérték, és visszatartották a rendőrök érkezéséig.

Kihallgatása során B. Márk azt állította, hogy nem akarta bántani a nőt, csupán „csak” nézni szerette volna zuhanyzás közben. A rendőrség magánlaksértés gyanújával indított ügyet ellene, majd gyorsított eljárás keretében bíróság elé állították.

Forrás hvg.hu