Németh Balázs országgyűlési képviselő megszólalt a közmédia leállásával kapcsolatban. Az RTL arról kérdezte, eddig a kormányt segítette-e a közmédia. A politikus erre az válaszolta, eddig egy patrióta közmédia működött, amely a magyar emberek és a magyar családok érdekeit tartotta szem előtt, nem a Fidesz–KNDP-t segítette.
„Én attól tartok, hogy a következő években egy tiszás közmédia lesz egyértelműen” – tette hozzá Németh Balázs. A politikus ezt megelőzően közösségi média oldalán tette közzé: „Korábban csak haláleset miatt sötétült el a köztévé, és ezúttal is” – szerinte ezzel a lépéssel „meghalt a magyar demokrácia”.
A médiatörténeti pillanatra sorra reagáltak a kormánypárt, valamint az ellenzék tagjai is. Orbán Viktor korábbi miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy ez „a tiszás önkény újabb lépése. Ha érdekel az igazság, irány a HírTV!”. A Fidesz elnökén kívül a párt országgyűlési képviselője, Pócs János is megszólalt: „Magyar Péter a közmédiát kihúzta a konnektorból”. A képviselő hozzátette, „épül a diktatúra”.
„Mély szolidaritásunkat fejezzük ki azokkal a közmédiában dolgozó munkatársakkal, akiket a mai napon – a rendelkezésre álló információk szerint – indokolatlanul és megalapozatlanul bocsátottak el” – reagált az ellenzéki Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP).
A műsorkészítés új alapelvei
Az RTL Híradó által közölt közmédiában dolgozóknak megküldött levélben Horváth P. András, az ideiglenes vezérigazgató tizenöt pontban sorolta fel a műsorkészítés új alapelveit. Ezek között szerepel a tényalapú tájékoztatás, a pártatlanság, a tárgyilagosság, kiegyensúlyozottság és a szerkesztői-tartalmi függetlenség.
Az RTL megkeresésére az MTV sajtóosztálya azt közölte, az új megbízott vezetés nem veszi egy kalap alá az MTVA összes dolgozóját az elmúlt évek működése miatt. Nincs kollektív felelősség, és fokozatosan tér vissza a hírszolgáltatás. Egyes hírtartalmak egy héten belül elindulnak.
A Kossuth rádióval kapcsolatban közölték, a saját műsorstruktúra legalább 2026. augusztus 15-ig szünetel. Ebben az időszakban a Bartók rádió műsora kerül sugárzásra, a hírszolgáltatás egy időre leáll. Ezt követően a rövid (2–5 perces) hírblokkok újraindulnak. A Petőfi, a Bartók, a Dankó és egyéb rádiós szolgáltatások is ideiglenes szünetelnek, majd a rövid hírblokkok újraindulnak.
A Duna, a Duna World, az M2 és az M5 tévéadókon folyamatos műsorfolyamra lehet számítani, a közéleti tartalmak szerkesztésekor azonban már az utasításban leírt alapelveknek megfelelően kell eljárni. Az M4 Sporton szintén marad minden olyan sport és elemzőműsor, amit az M1 hírszolgáltatási stúdiójától függetlenül állítottak elő.
Olvasd tovább itt: index.hu
