Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) áttekintette a tankönyvválasztás kiterjesztésére irányuló pályázatot, amelyre a kiadók összesen 826 oktatási kiadványt nyújtottak be. A tárca tájékoztatása szerint a pályázatok előzetes értékelése független szakértők bevonásával történt meg.
A pályázat célja nem hagyományos tankönyvek, hanem a közismereti tankönyveket kiegészítő kiadványok, digitális tananyagok és egyéb tanulást segítő anyagok beszerzése volt. A benyújtott anyagok között szerepelnek munkafüzetek, gyakorlófüzetek, feladatgyűjtemények, atlaszok és interaktív gyakorlófelületek is – számolt be a Népszava.
A tárca beszámolója alapján felülvizsgálta a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) április végén kötött négyéves, 45 milliárd forint értékű keretmegállapodását is. Az OGYM tájékoztatása szerint ennek eredményeként a KELLO és az Alföldi Nyomda lemondott a megállapodásban foglalt kizárólagosságról, továbbá a keretösszeg csökkentése miatt nem támasztanak követelést az állammal szemben. Ez lehetővé teszi, hogy a jövőben a megrendelések korlátozás nélkül csökkenthetők legyenek.
A minisztérium kiemelte, hogy a kormány fontos célnak tekinti a pedagógusok szabad tankönyvválasztásának helyreállítását. Az OGYM jelezte, hogy nyáron folyamatosan áttekintik az oktatási rendszer működését és előkészítik a szükséges intézkedéseket, szakmai egyeztetések mellett.
A tárca emlékeztetett arra, hogy a tankönyvpályázaton kívül a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás körülbelül 400 ezer rászoruló családhoz fog eljutni, és az Országgyűlés elfogadta a pedagógusteljesítmény-értékelési rendszer megszüntetésére vonatkozó javaslatot.
A szakképzés területén megszüntetik a kancellári rendszert, a szakképzési központok vezetőit pedig pályázat útján választják ki. Emellett létrejött a Kora Gyermekkori Jóllétért Felelős Államtitkárság, míg a felsőoktatásban folyamatban van a közérdekű vagyonkezelő alapítványi rendszer átalakítása.
Forrás www.origo.hu
