Dömötör Csaba: Az ellenzék szabadon tevékenykedett.

Dömötör Csaba: Az ellenzék szabadon tevékenykedett.


Dömötör Csaba Facebook-oldalán reagált arra, hogy szerda reggel őrizetbe vették Szakács Istvánt, a Megafon győri influenszerét, majd aznap haza is engedték. A Fidesz európai parlamenti képviselője összegyűjtött több, ellenzéki közéleti személytől származó állítást, amelyekért senkit nem „vezettek el bilincsben”, pedig kíváncsi lenne „az őket felügyelő tiszás politikusok véleményére” a korábbi kijelentésekről.

Öt mondatot idézett, köztük Tordai Bencétől és Hadházy Ákostól: 

  1. „Ahol ilyen rendszerek kialakulnak, narancsos forradalmakkal szoktak ebből kimászni.” – Magyar Bálint
  2. „Az, hogy szimbolikus épületeket esetleg a politikai véleménynyilvánítás szándékával valamilyen fizikai behatás ér, azt nem tudom feltétlenül elítélni.” – Tordai Bence
  3. „Igenis vannak lehetőségek arra, hogy a kormányt – ha lehet, demokratikus módon, ha nem lehet, másképpen – elmozdítsák.” – Charles Gati
  4. „Egyre inkább az az érzésem, hogy ezt a kormányt nagyon nehéz lesz békés eszközökkel eltávolítani.” – Szigetvári Viktor
  5. „Ha akkor nem sikerül a kormányváltás, azután már csak a forradalom jöhet.” – Hadházy Ákos

Dömötör Csaba emlékeztetett, hogy „a fenti mondatok gazdáit nem vezették el bilincsben, és ez így van jól. Szabadon úszkálhattak a véleményszabadságban”. Úgy véli, hogy a Tisza-kormány azonban „látványosan valami egészen másnak rendeli alá a hatóságok működését: az abszolút filmszínháznak és a megfélemlítésnek”. 

Elvitték és házkutatást tartottak Szakács Istvánnál

Mint megírtuk, szerdán kora reggel őrizetbe vették Szakács Istvánt, a Megafon győri influenszerét. Felesége szerint hét rendőr jelent meg otthonukban, házkutatást tartottak, majd elvitték a férjét.

Szakács korábban egy videóban arra szólította fel Magyar Pétert, hogy ne merje elvitetni Orbán Viktort az „aranykonvojügyben”, amelyben nemrég indítványozták Orbán Viktor és mások gyanúsítását és őrizetbe vételét is. Az esetre Orbán Viktor, a Védvonal és Takács Péter is reagált, politikai megtorlásnak, illetve a véleménynyilvánítás szabadsága elleni fellépésnek nevezve a történteket.

A férfit végül néhány órás rendőrségi fogva tartás után szabadon engedték. Nem sokkal később egy videót is közzétett, amelyben külön megköszönte Orbán Viktornak, hogy kiállt mellette. „Itt tartunk 2026-ban, a tiszás önkény szintet lépett, és ma ezért elrángatott a rendőrség” – mondta, miután néhány órát a rendőrségen kellett töltenie.

Szakács István a történteket követően lapunknak azt mondta, hogy meggyőződése szerint kormányzati nyomásra indított koncepciós ügyről van szó, amelynek célja, hogy elhallgattassák vagy megfélemlítsék.

(Borítókép: Dömötör Csaba 2023. augusztus 25-én. Fotó: Karip Tímea / Index)