Körözött férfi gázolt rendőrt, félmilliós nyomravezetői díj.

Körözött férfi gázolt rendőrt, félmilliós nyomravezetői díj.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője félmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki annak, aki olyan információt ad, ami közvetlenül segíti Horváth Attila elfogását. A legfrissebb rendőrségi közleményből kiderült, hogy a 43 éves csikóstőttősi férfi gyanúja szerint július 9-én, este háromnegyed 11 körül rendőri igazoltatás alatt elütött egy rendőrt Kaposszekcsőn, a Petőfi utcában, majd elmenekült.

Korábban a hatóság csak annyit közölt, hogy egy fekete autó sofőrje a 611-es úton elgázolt egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül távozott. Az első tájékoztatásban nem említették, hogy a sértett rendőr volt, és hogy az eset igazoltatás közben történt.

Horváth Attilát azzal gyanúsítják, hogy hivatalos személy sérelmére emberölési kísérletet követett el, az ügyben pedig a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség folytat eljárást. A Dombóvári Rendőrkapitányság körözést adott ki a férfi felkutatására.

A nettó 500 ezer forintos díjat annak fizetik ki, aki olyan információt ad, amely közvetlenül hozzájárul Horváth elfogásához. Az informátor kilétét titokban tartják.

A rendőrség kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik Horváth Attila tartózkodási helyéről, jelentkezzen bármely rendőrkapitányságon, hívja a 06-74-501-106-os számot, a névtelenséget biztosító 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámot, vagy a 112-es segélyhívót.

Forrás 24.hu