Osztie Zoltán nem a főegyházmegye engedélyével beszélt.

Osztie Zoltán nem a főegyházmegye engedélyével beszélt.

Osztie Zoltán 2026. július 9-én beszédet tart a Sándor-palotánál – Fotó: Huszti István / Telex

„Ezúton értesítem kedves Paptestvéreimet, hogy Osztie Zoltán atya a mai politikai rendezvényen nem a Főegyházmegye megbízásából és engedélyével nyilatkozott, hanem saját felelősségére.” Ezzel a mondattal indít Süllei László, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye általános érseki helynöke, aki csütörtökön tájékoztatta a főegyházmegye papjait.

Osztie Zoltán, aki rendszeresen misézik Orbán Viktorért, csütörtök este felszólalt a Sándor-palota mellett zajló tüntetésen, ahol a résztvevők Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett és a Tisza alkotmánymódosító javaslata ellen emelték fel szavukat. Beszédében a háttérhatalomról, a BlackRock befektetési alap befolyásáról, valamint a kommunista és fasiszta terror módszereiről beszélt, a Pride-t pedig szerinte „az embergyűlölet nevében” szervezik.

Úgy látszik, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye most próbál távolságot tartani tőle. Süllei László, aki a Mátyás-templom plébánosa is, figyelmezteti a papokat, hogy „küldetésünk nem politikai szerepvállalás”, hanem a rájuk bízott közösségek szolgálata és az evangélium hirdetése. „Korunk közélete különösen megosztott, a politikai nézeteltérések sok családban és közösségben okoznak fájdalmat” – írja.

Süllei szerint mindannyiunknak szüksége van Isten irgalmára, ezért „keresztény emberként tartózkodnunk kell az emberek elítélésétől, méltóságuk, hitük és jó szándékuk megkérdőjelezésétől”.

„Az evangélium radikalizmusa az az erő, amely irányt mutat az Egyháznak, megmentve bennünket a politikai utak zsákutcáitól, mert nincs olyan politikai hatalom, amely fontosabb lenne az emberi méltóságnál és szabadságnál, amelyet Krisztus evangéliuma tár elénk” – zárul a levél.

Forrás telex.hu