Mint írtuk, emberölés gyanúja miatt letartóztattak egy 32 éves orvosnőt, korábban a Szent János Kórházban dolgozott. A Blikk információi szerint Dr. A. A. május közepén a sürgősségi osztályon dolgozva egy beteget átsegíthetett a halálba. A lap közölte: a szlovák állampolgárságú nő a férjével – aki egy másik kórházban szintén orvos –, valamint a közös gyermekükkel élt együtt Budán.
A doktornő szír származású apja Szlovákiában él, őt a Blikk telefonon érte el, de az üggyel kapcsolatban nem mondott konkrétumot, a lányáról elmondta: munkájával mindenki meg van elégedve, szeretik, tisztelik, becsülik. „Alapvetően altatóorvosként dolgozik és Portugáliában, angol nyelven szakvizsgázott korábban. Érthetetlen a családja számára, hogy mi történhetett” – mondta a nő közeli ismerőse.
Dr. A. A. a közösségi oldalain rendszeresen beszámolt munkája nehézségeiről és pozitívumairól, fotókat is mellékelve.
Egyetlen műszak alatt ötven, hatvan, néha nyolcvan betegről kell »mindent« tudnom. Ki miért jött, mi az, ami sürgős, mi az, ami várhat, mi az, ami mögött több van, mint amit elsőre látunk. Ki az, akit haza lehet engedni, és ki az, akit nem. Ki az, akinek most fáj, ki az, akinek banális betegsége van, és akinek most dől el az élete iránya. És mindezt zajban, időnyomás alatt, hiányos információkkal, félmondatokból, tekintetekből, ösztönökből összerakva. A sürgősségi döntések ritkán fekete-fehérek. Gyakran nincsenek »jó« döntések – csak kevésbé rosszak. És mégis: minden döntés mögött ott van egy ember, egy sors, egy következmény. És ott vagyok én, aki aláírom, kimondom, elindítom vagy éppen lezárom
– idézte a doktornőt a Blikk.
Meghosszabbították a letartóztatását
Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője közölte, hogy a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsított nő letartóztatása eredetileg június 15-ig volt elrendelve, amit – a szökés, elrejtőzés, a bizonyítékok esetleges megsemmisítése, az eljárás menetének befolyásolása, illetve a bűnismétlés veszélye miatt – szeptember közepéig meghosszabbítottak.
Az Észak-budai Szent János Centrumkórház tájékoztatása szerint az emberi élet elleni bűncselekmény gyanújával kapcsolatban az intézmény azonnal megtette a nyomozó hatóság irányába a feljelentést, valamint a szükséges munkajogi és orvosszakmai intézkedéseket. Jelezték: az érintett személy jelenleg nem áll velük jogviszonyban. A gyanúsítottat kihallgatták, őrizetbe vették, majd elrendelték a letartóztatását.
Olvasd tovább itt: index.hu
