Hétfőn az Országgyűlés megszavazza az Alaptörvény 17. módosítását. A köztársasági elnöknek öt napja lesz arra, hogy aláírja, különben megindítható ellene a megfosztási eljárás – írta Magyar Péter vasárnap reggel Facebookon.
A miniszterelnök önbizalma részben indokolt, hiszen a képviselők hétfő délutáni szavazása nagy valószínűséggel a Tisza Párt kétharmados többsége miatt kedvező eredményt hoz. Ahogy korábban említettük, a módosítás leglényegesebb következménye Sulyok Tamás köztársasági elnök pozíciójára gyakorolt hatás, mivel a jogszabály kihirdetését követően mandátuma megszűnik.
A módosítás hatással lesz az Alkotmánybíróság elnökére, Polt Péterre is, aki szeptember 1-jével kénytelen távozni, három másik, szintén 70 év feletti alkotmánybíróval egyetemben.
Sulyok Tamás támogatására csütörtökön tüntetést tartott a Fidesz a Sándor-palota előtt, ahol több ezer ember gyűlt össze. Itt az eseményről készült videónk:
Forrás 24.hu
