Hétfőn kell megsemmisíteni a választási irodákban az áprilisi országgyűlési választás ajánlóíveit, a szavazólapokat és az egyéb, ehhez kapcsolódó iratokat – emlékeztetett az MTI.
Felidézték, hogy a választási eljárásról szóló 2013. évi törvény előírja, hogy a szavazás után a szavazólapokat a helyi választási irodában kell elhelyezni, és kilencven napig úgy kell megőrizni, hogy azok illetéktelenek számára ne legyenek hozzáférhetőek. Viszont a szavazást követő kilencvenedik nap utáni első munkanapon a választási iratokat meg kell semmisíteni.
Ez azt jelenti, hogy nemcsak a szavazólapokat, hanem az ajánlóíveket, a szavazóköri névjegyzékkel kapcsolatos kérelmeket, a kinyomtatott szavazóköri névjegyzéket, a külképviseleti névjegyzéket, a levélben szavazók jegyzékét, a mozgóurnát igénylő választópolgárok kinyomtatott jegyzékét, továbbá a levélben szavazás azonosító nyilatkozatait és a válaszborítékokat is meg kell semmisíteni hétfőn a választási irodákban.
Emellett a nemzetközi megfigyelők, a külképviseleti megfigyelők, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) mellé a szavazási iratok és a szavazatok megszámlálása törvényességének ellenőrzésére megbízottak, valamint az országgyűlési egyéni választókerületi székhely településekre delegált megfigyelők nyilvántartott személyes adataira is hasonló eljárás vonatkozik.
A különböző iratok közül kettő képez kivételt. Egyrészt a jegyzőkönyvek első példányát meg kell tartani, ezeket ugyanis a Magyar Nemzeti Levéltár őrzi tovább. Másrészt amennyiben a választás eredményével összefüggő büntetőeljárás van folyamatban, akkor az érintett iratokat az ügy jogerős lezárásáig kell megőrizni.
Az április 12-i országgyűlési választáson a Tisza Párt elsöprő győzelmet aratott. Listán 53 százalékot, azaz több mint 3,3 millió szavazatot szereztek. A 106 egyéni választókerületből 96 helyen győzték le a Fidesz-KDNP jelöltjét. Ezen adatok pedig 141 mandátumot értek a Tiszának az Országgyűlésben, szemben a Fidesz-KDNP 53 helyével.
Olvasd tovább itt: index.hu
