Újabb fotók kerültek elő Rogán Antalról, akit még péntek este kaptak lencsevégre a kelenföldi vasútállomáson – közölte a Kontroll.
A lap egy olvasójára hivatkozva arról számolt be, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda volt vezetője valóban a Bécs felé tartó Railjet vonatra szállt fel, ahol a business osztályon utazott. A várakozás közben pedig a Google AI segítségével luxusjachtokat böngészett. A képek tanúsága szerint egyes darabok akár a 82 millió eurós vételárat is elérhetik.
A Kontroll egy másik olvasója pedig arról számolt be, hogy Rogán Antal szombaton már a bécsi repülőtéren tartózkodott.
Ahogyan arról az Index is beszámolt, Rogán Antalt pénteken este a kelenföldi vasútállomáson látták, ahol a Bécs felé közlekedő Railjetre szállt fel. Ekkor azonban még nem lehetett pontos részleteket tudni az utazásról, így az sem volt világos, hogy meddig utazik.
Nem ez az első eset, hogy a volt minisztert az emberek között fotózták le. Május végén két egymás követő napon ugyanis az M1-es metrón kapták lencsevégre. A nyilvánosságban egyébként szintén május végén szerepelt utoljára, akkor úgy fogalmazott, hogy nincs külföldön rejtegetett vagyona, és nem tervezi elhagyni Magyarországot.
(Borítókép: Rogán Antal 2024. december 14-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
