Cikkünk frissül…
Gulyás Gergely hétfő délután 13 órakor rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy lemond a Fidesz frakcióvezetői tisztségéről.
Döntését az Alaptörvény 17. módosításával indokolta. Felhozta, hogy a jövőben a 12 esztendős mandátumkorlátozás miatt az országgyűlési képviselők többsége ki lesz zárva a választásokból, valamint a Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdítását is antidemokratikus lépésnek minősítette.
Magyar Péter napirend előtti felszólalását azzal kezdte a parlament hétfői ülésén, hogy tudomására jutott, Gulyás Gergely a Fidesz-frakció tagjainak felvetette, adják vissza mandátumaikat, ezt a felvetését azonban leszavazták.
Múlt héten bejelentették, hogy a Fidesz–KDNP bojkottálja az Alaptörvény 17. módosításáról szóló szavazást, ennek megfelelően a két párt képviselői nem jelentek meg az ülésteremben. A fideszes Panyi Miklós azzal indokolta döntésüket, hogy az Alaptörvény-módosítás „a jogállamiság és a demokrácia elleni támadás, amely a magyar történelemben és az Európai unióban is példátlan”.
Gulyás Gergely egy valamiben egyetért Magyar Péterrel
Egy hétfői Facebook-bejegyzésében Gulyás Gergely azzal vádolta Magyar Péter miniszterelnököt, hogy „kipihenten sem képes igazat mondani”, valamint azt állította, hogy az alkotmánymódosítással kapcsolatban rá és a Fidesz frakciójára vonatkozó valamennyi kijelentése valótlan.
Gulyás Gergely azt írta: miközben hétfőn a Tisza „az elmúlt 36 év leggyalázatosabb” parlamenti döntésére készül, a miniszterelnök minden alapot nélkülöző vádakat fogalmaz meg azokkal szemben, akiket éppen közjogi eszközökkel akar kiiktatni a demokratikus versenyből. Hozzátette: Magyar Péter hétfői bejegyzésének egyetlen állításával ért egyet. Idézte a miniszterelnök szavait: „Legyen mindenki számára teljesen világos, aki ebben a sötét, alkotmányellenes akcióban részt vesz, és ezzel megakadályozná a demokratikus népakarat érvényelsülését, hogy ezért később vállalnia kell a felelősséget.”
Magyar Péter a közösségi oldalán hétfő délelőtt azt írta, úgy tudja, a Fidesz „megtiltotta a köztársasági elnöknek”, hogy aláírja az elmozdítását célzó Alaptörvény-módosítást.
„Gulyás Gergely vezetésével a Fidesz előre legyártotta azt az alkotmánybírósági beadványt, amelyet az elnöknek kéne beadnia, ellehetetlenítve ezzel a módosítás hatályba lépését és így az orbáni maffia letörését. Az Alkotmánybíróságon Orbán Viktor régi samesza, Polt Péter már várja a Fidesz által szövegezett »elnöki« beadványt, hogy akár örökre elfektesse az ügyet. Legyen mindenki számára teljesen világos, aki ebben a sötét, alkotmányellenes akcióban részt vesz, és ezzel megakadályozná a demokratikus népakarat érvényelsülését, hogy ezért később vállalnia kell a felelősséget” – közölte a miniszterelnök.
(Borítókép: Magyar Péter és Gulyás Gergely 2026. május 26-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
