Gyertyagyújtással fejezték ki tiltakozásukat a Kossuth téren, miután az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény 17. módosítását. Kurucz Dániel, a KözTér aktivistája, vasárnap hirdette meg a demonstrációt: „Ha az Országgyűlés holnap megszavazza az Alaptörvény 17. módosítását, akkor ma még az utolsó napunk, amikor egy működő demokráciában élünk. Helyezünk el néhány mécsest a Parlament lépcsőin, keresztet formálva belőlük, és imádkozunk Magyarországért! Ha szeretnéd, csatlakozz hozzánk. Beszédek nem lesznek, csak egy kis fény a sötétségben 20:30-tól!” Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes is buzdította követőit a Facebookon, hogy vegyenek részt az eseményen, noha nem ő volt a szervező.
Az Origo tudósítója szerint a kezdési időpontra körülbelül száz ember gyűlt össze a Parlament lépcsőjénél. A rendőrség is jelen volt, de csak kis létszámban. A szervezők korábban jelezték, hogy beszédek nem lesznek.
Sokan magyar zászlót hoztak, míg néhányan fideszes illetve patrióta pólót viseltek. A szervezők egy nagy fóliát terítettek le a lépcső elé, erre tették a mécseseket. Takács Péter, Németh Balázs és Radics Béla fideszes képviselők is jelen voltak. A mécsesek elhelyezése után a demonstráció egy közös imával zárult a szervezők kérésére.
Forrás www.origo.hu
