A miniszterelnök azon az ünnepségen beszélt, ahol hivatalosan megkezdődött az elektromos C-osztály gyártása. Kiemelte, hogy az új üzem nemcsak a termelési kapacitások bővítését szolgálja, hanem hozzájárul a magyar gazdaság, a hazai szaktudás és az innováció megerősítéséhez is.
A Mercedes-Benz egymilliárd eurós befektetése révén a gyár termelési kapacitása megduplázódik, ezzel növekszik a gyár globális jelentősége is – mondta.
Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a Mercedes jelenléte tovább növeli Magyarország szerepét a globális autóipari értékláncban, és azt mutatja, hogy az ország képes fogadni a hosszú távú, stratégiai ipari beruházásokat.
A miniszterelnök hozzátette, hogy a kormány célja nem csupán új munkahelyek teremtése, hanem az is, hogy a tisztességes munka megfelelő megélhetést nyújtson.
„A fizikai munkásoknak is jár a méltányos bér, a munkahelyi biztonság és a pihenés szabadsága, akárcsak a felsővezetőknek” – hangsúlyozta.
Kiemelte, hogy a kormány nemcsak termelőkapacitást lát a kecskeméti gyárban, hanem azt is lehetőségként, hogy a magyar vállalkozások egyre fontosabb szerepet játszanak az elektromos autók gyártásához szükséges beszállítói láncokban.
Rámutatott, hogy a magyar szaktudás és innováció jelentős értéket képvisel, ezért a kabinet célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások is maximálisan kihasználhassák a Magyarországra érkező nagyberuházások előnyeit.
Forrás www.blikk.hu
