Orbán Viktor néhány héttel ezelőtt Brüsszelben már jelezte, hogy idén sem marad le a világbajnokság végéről, és a helyszínen fog szurkolni. Az utazás előtt arról kérdeztük, szerinte ki a esélyes a keddi Franciaország és Spanyolország elődöntőjében.
A korábbi miniszterelnök az Indexnek elmondta, nagyon nehéz előre megmondani, ki jut tovább, és ugyanez vonatkozik a másik elődöntőre is, amely Anglia és Argentína között zajlik. Azonban arra a kérdésre, melyik csapat a legerősebb a tornán, már határozott választ adott.
„Mi is a legjobb csapat voltunk, mégsem tudtunk diadalmaskodni” – utalt az 1954-es világbajnoki döntőre, ahol Puskás Ferenc vezetésével a Magyarország csapata 3–2-es vereséget szenvedett el az NSZK-tól.
Orbán Viktor véleménye szerint jelenleg a francia válogatott a legerősebb, de szerint ez még nem garancia arra, hogy ők emelhetik majd a világbajnoki trófeát.
A korábbi tervek szerint Orbán Viktor az alábbi mérkőzéseket fogja élőben megtekinteni:
– július 14.: Franciaország–Spanyolország elődöntő – AT&T Stadion, Dallas;
– július 15.: Anglia–Argentína elődöntő – Mercedes-Benz Stadion, Atlanta;
– július 19.: döntő – MetLife Stadium, New Jersey.
Az amerikai látogatás egy másik szempontból is jelentős: lehet, hogy ez lesz az első alkalom 2025 novembere óta, hogy Orbán Viktor személyesen találkozik Donald Trump amerikai elnökkel.
Forrás www.blikk.hu
