A felsorolást Magyar szerint a végtelenségig folytathatnánk, de mindenki tisztában van azzal, beleértve Sulyok Tamást is, hogy amikor az alkotmányosság és a Fidesz érdekei között kellett választani, Sulyok mindig a Fidesz mellett döntött és ezt napjainkban is folytatja.
A miniszterelnök egyértelművé tette, hogy az alaptörvény értelmében, ha az államfő közjogi hibát észlel az alaptörvény-módosítással kapcsolatban, akkor az alkotmánybírósághoz fordulhat, de tartalmi alkotmányossági felülvizsgálatra nem kérheti a köztársasági elnök. Sulyoknak öt napja van arra, hogy aláírja a módosítást. Ugyanakkor tudjuk, hogy Sulyok Tamás utasítást kapott a leköszönt miniszterelnöktől arra, hogy időt nyerjen az Orbán-rendszer jogi harcaihoz. Kérjük, hogy ne játszadozzon a magyar jogállammal – mondta.
Minden jel arra mutat, hogy a Fidesz közvetlen irányítást kíván bevezetni a Sándor-palotában, Magyar szerint.
Forrás 24.hu
