Gulyás Gergely hirtelen lemondása súlyosbítani fogja a választási kudarc után bekövetkezett politikai zűrzavart a frakción belül. Orbán Viktor hiánya és a Fideszen belüli változások arra utalnak, hogy a párt több fronton is nehézségekkel küzd – legalábbis ezt állítják a parlamentben megkérdezett képviselők.
A kormánypárti képviselők bojkottja és Gulyás lemondása után a Tisza Párt politikai eseményeket kommentáltak a parlament folyosóján. A frakció tagjai egybehangzóan úgy vélik, hogy a kormánypártok összeomlása zajlik.
Molnár Zoltán, a Tisza Párt országgyűlési képviselője kijelentette, hogy a frakcióvezető távozása világosan politikai törést idéz elő.
„Ez a Fidesz teljes vereségének a jele. Megmutatkozott, hogy nem képesek kezelni a demokratikus folyamatokat – fejtette ki a képviselő, hozzátéve, hogy a kormánypártok eddig csak egy zárt rendszerben tudtak működni, amelyben minden az ő akaratuk szerint alakult. Orbán Viktor távollétére utalva megjegyezte: „Hál’ Isten, hogy nincs itt Orbán Viktor. Maradjon is a sporteseményeknél, az ország irányításához nem értett. A mögötte hagyott örökség felháborító és rendkívüli”.
Szerinte az április 12-i politikai változás után most a demokrácia helyreállítása, a költségvetés rendezése és az ellopott állami források visszaszerzése a feladat.
Tóth Norbert képviselő a kormánypárti padsorok ürességét és a bojkottot politikai látszatmanipulációnak tartja, amellyel a Fidesz el akarja terelni a figyelmet az Alaptörvény módosítása mögötti lényegi kérdésekről.
„Gulyás Gergely lemondása egyértelművé tette, hogy kipukkadt a lufi. Elhagyta a süllyedő hajót” – nyilatkozta. Szerinte világos az üzenet: a Fidesz-frakció teljesen szétesik.
Trompler Ildikó Gulyás távozását egy belső morális válság jeleként értékelte.
„Ez annak a jele, hogy Gulyás Gergely talán szembenézett a valósággal, és ennek következménye is lehet” – mondta a képviselő, aki úgy véli, hogy a kormánypártok még mindig a tagadás fázisában vannak, és inkább az agressziót választják a valósággal való szembenézés helyett. A szavazástól való távolmaradást dacos magatartásnak tartja, viszont úgy véli, hogy most végre nyugodt, méltó és békés légkör uralkodik a parlamentben, ami illik a hely szelleméhez.
Forrás www.blikk.hu
