Tűzijáték Budapesten 2024-ben. (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
Jelenleg bírálati szakaszban van az idei augusztus 20-i állami rendezvénysorozatra kiírt új közbeszerzés. Mivel az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) időhiány miatt hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárásban keresett céget, és a kiválasztott vállalat az egyetlen pályázó, valószínűleg a Hardrock Szolgáltató Kft. nyeri el a megbízást – számolt be a Hvg.hu.
Bár az ünnepség rendezését már februárban, az Orbán-kormány idején egy keretszerződés keretében Balásy Gyula cége, a Lounge-csoport nyerte el, az ő működésük nyomozás, számlák zárolása és végrehajtás miatt megszakadt. Ezért sürgősen szükség volt egy alternatív cégre, amely képes megrendezni az állami ünnepséget mindössze néhány hét leforgása alatt. A Balásy-féle Lounge Event Kft. a tűzijátékot 5 milliárd forintos ajánlatért, a kapcsolódó programokat pedig további 12,5 milliárd forintos összegért vállalta. Mivel Balásyék elkezdték a külön megrendelések teljesítését, az NRÜ már kifizetett nekik 8,7 milliárd forintot. Azonban a keretszerződést felmondták, így most a Hardrock Szolgáltató Kft.-hez kerülhet a megbízás, amely 3,91 milliárdos ajánlatot tett. Ez összhangban van a Tisza-kormány szándékaival, amelyek szerint az eseményt kevesebb pénzből kívánják biztonságosan és megfelelő színvonalon megrendezni. Pósfai Gábor belügyminiszter kedden bejelentette, hogy az augusztus 20-i ünnepség költségvetését a korábban tervezett összeg kevesebb mint egyharmadából fogják lebonyolítani.
Ha megköttetik a szerződés, a 4 milliárdos ajánlat valóban elenyésző része lenne annak az összegnek, amit az Orbán-kormány a rendezvényre szánt. A programterv szerint augusztus 20-án családi élményzóna, könnyű- és elektronikus zenei események, fényinstallációk, valamint kulturális programok várják a látogatókat. Este kilenckor egy „filmszerű összművészeti látványshow” fog bemutatkozni, amely Magyarország ezeréves történetét meséli el, 1500 drón közreműködésével, a Parlament épületének fényfestésével, a Margit híd és a Lánchíd kivilágításával, valamint egy jelentősen rövidebb tűzijátékkal, amit görögtűz egészít ki 2-5 percig.
Forrás hang.hu
