Vitézy Dávid szerdai posztjában arról tudósított, hogy a Siemens által Ausztriának szállított 300 alacsony padlós motorvonatból nem mindet vásárolta meg az ÖBB; 15 darabot a magyar többségi tulajdonú Raaberbahn, ismertebb nevén GYSEV szerzett be.
„Ezért végső soron az Osztrák Állam közszolgáltatásai egy magyar állami vállalaton keresztül fejlődnek, miközben Lázár János megpróbálta kizárni a szomszédokat” – hangoztatta a közlekedési és beruházási miniszter, célzottan elődjére, majd kifejtette, hogy ők az együttműködésben bíznak.
Vitézy emlékeztetett a GYSEV történetére, hangsúlyozva, hogy sem Trianon, sem a vasfüggöny nem zárta le a magyar és osztrák felek közötti kiváló együttműködést. Ugyanakkor úgy véli, hogy Lázár János „vasútellenes korszaka” változást hozott, mivel az ő célja nem a partnerség volt, hanem a dominálás. A peres ügy kapcsán pedig a „labancok leverve” megjegyzést tette.
A tárcavezető szerint az új kormány feladata a jó kapcsolatok helyreállítása, mert alapvető magyar érdek, hogy a GYSEV mind Magyarországon, mind Ausztriában sikeresen működjön.
Kedden bejelentették, hogy teljes személycsere zajlik a MÁV igazgatóságában. Vitézy Dávid eltávolította Lepsényi Istvánt az elnöki pozícióból és Parragh Lászlót az igazgatósági tagságból, míg a többi tag önként lemondott megbízatásáról. Az új igazgatóság kinevezéséről a Közlekedési és Beruházási Minisztérium hamarosan intézkedik.
Forrás www.blikk.hu
