A maffiarezsim a politizáló cigány egyesületek jelentős részét a Fidesz alá vásárolta vagy zsarolta. A Lungo Drom, majd a CIKÖSZ, a közmunkavezetők, az uzsorások, a gazdagabb vállalkozók a polgármesterekkel, sok helyütt a főispánokkal együtt, közösen szervezték a cigány szavazók becserkészését, és biztosították velük a Fidesz kétharmados túlhatalmát. Ebből adódóan kevés szervezet maradt ki a NER-darálóból. Elsősorban azok, amelyek az állampárttól független pénzforrásokhoz jutottak, vagy ahhoz sem.
Az 1 Magyarország Kezdeményezés a Polgár Alapítvány munkatársaiból formálódott 2018–19 körül. Tucatnyi, jórészt a negyvenes évei derekán járó, a roma közéletben egy-két évtizede dolgozó roma értelmiségi hívta életre. Többen közülük a Romaversitas vagy a Sajtóközpont egykori diákjai, munkatársai voltak. Prominensei a polgárjogi mozgalom második–harmadik nemzedékéhez tartoznak. 2025-ben váltak jogi személyiségű egyesületté, elnökük Rácz Béla.
A Roma Parlament vezetése már 2019-ben megkereste a szervezet vezetését, nemcsak azért, mert tetszett a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki székfoglalójából származó név, az Egy Magyarország (a székfoglalóban a korábbi miniszterelnök lovári nyelvű idézettel arról beszélt, hogy magyaroknak és romáknak egy, közös hazája van), hanem azért is, mert a roma önszerveződés fejlődése szempontjából perspektívát láttunk bennük. Az európai választások előtt kerestük az együttműködést, egy közös, a romák választási aktivitását növelő kampány érdekében.
Ám a válasz-emailben egy kategorikus nem volt: ők „az őszi önkormányzati választásokra készülnek”. Ősszel újabb megkereséssel éltünk, de nekik „meg voltak a jelöltjeik, akiket támogattak”, így le kellett mondanunk a közös politizálásról.
Eltelt hat év, és október végén a jövő évi választásokra készülő rendezvényre hívták Menyhért Attila joghallgatót, a Roma Parlament elnökségi tagját. Érdeklődéssel fogadtuk az 1 Magyarország kezdeményezését, hogy a NER-be nem betagozódott, a Tisza környékén helyüket kereső, esetleg a Tiszában az utolsó reményt látó roma civilek találkozzanak és közösen gondolkodjanak. A jó hírre reagálva
benyújtottam a Roma Parlament november 3-i elnökségi ülésére egy vitaanyagot a társadalmi párbeszédhez, amelyből többórás vita és néhány szövegmódosítás után megszületett a Roma Charta. Vagyis egy politikatörténeti jelentőségű „okiratba” foglaltuk a polgárjogi mozgalom alapelveit és szakpolitikai ajánlásait.
A dokumentumot november 7-én megküldtük az 1 Magyarország vezetőjének azzal a kéréssel, hogy a november 8-i, „az év legfontosabb roma közéleti találkozójaként” meghirdetett eseményen vitassák meg. A gyors válasz – mely szerint a Chartát továbbították a Deklaráció szövegezőinek – bizakodásra adott okot. Abban reménykedtünk, hogy ami közös, beépül egy közös roma stratégiai programba.
Ez nem történt meg.
A Roma Parlament anyagát nem osztották ki, nem ismertették, érdemi vita nem volt róla, még egy udvarias magyarázat sem hangzott el. A később megjelent Deklaráció szövegét megismerve világossá vált: egészen súlyos politikai és stratégiai különbségek húzódnak a két dokumentum mögött. Homlokegyenest más a magyar politikai helyzetről alkotott diagnózisunk, a rendszerváltoztatás szükségességéről való gondolkodásunk, más a kitűzött cél, a várt hatás és ebből következően a stratégiai keret is. De nézzük meg a szövegeket módszeresen.
A két politikai dokumentum szerepfelfogása
A Deklaráció a romákat egyenrangú állampolgárként határozza meg, akik partnerséget és bevonást kérnek a döntéshozatalba. Ez a mindennapi intézményi jelenlét szempontjából ésszerű megközelítés, de nem képes a nagy rendszerekben változást előidézni.
A Roma Charta szerint a romák a nemzeti megújulás kulcsszereplői, a demokratikus fordulat feltételei. A roma politikai fordulatnak bele kell ágyazódnia a magyar rendszerváltási folyamatba. A romák nem segélyre várók, hanem történelmi szereplők.
Miben látjuk a problémát? – Két eltérő politikai diagnózis
Az 1 Magyarország Deklarációja közpolitikai diagnózist ad. A problémát abban látja, hogy az állam nem biztosít egyenlő hozzáférést az alapvető közszolgáltatásokhoz: oktatáshoz, egészségügyhöz, lakhatáshoz, munkához. Elismeri a rendszerszintű kirekesztést, de azt elsősorban rosszul működő intézmények, hibás szakpolitikák és diszkriminatív gyakorlatok összességeként írja le, nem pedig politikai-alkotmányos struktúraként.
A Roma Charta alapállítása szerint a roma nyomor nem véletlen társadalmi-történelmi folyamat, és főleg nem „etnokulturális lemaradás”, hanem intézményesített rasszizmus és szociális kizsákmányolás következménye. A „roma kérdés” túlmutat a szociális ügy demagóg paradigmáján, alkotmányos és hatalmi-politikai probléma. A dokumentum a jelenlegi magyar rendszert szociáldarwinistának, kirekesztőnek és strukturálisan igazságtalannak írja le, amelyben a romák másodrendű állampolgárként élnek.
Mi a cél és milyen hatást akarunk elérni?
A Deklaráció célja kézzelfogható és rövid távú: a romák mindennapi életfeltételeinek javítását akarja biztosítani intézményi eszközökkel. Jobb iskolákat, elérhető egészségügyet, biztos lakhatást, valós munkaerőpiaci integrációt szeretne. Azt, hogy a roma emberek valóban hozzáférjenek ahhoz, ami más állampolgároknak formálisan jár.
A Roma Charta célja ezzel szemben politikai és történelmi: a romák felszabadítása a gazdasági és politikai elnyomás és függés alól, aktív szerepünk megteremtése egy új demokratikus rend létrehozásában.
A dokumentum nem elégszik meg az életminőség-javítás céljával, mert az politikai emancipáció nélkül össztársadalmi szinten lehetetlen. A roma közösségeket nem kedvezményezett csoportként, hanem a demokratikus megújulás motorjaként definiálja.
Másként fogalmazva: a Deklaráció szociális biztonságot és intézményi esélyegyenlőséget akar, a Charta politikai szabadságot.
Stratégiai keretek – konfrontáció vagy partnerség
A két dokumentum stratégiája gyökeresen eltérő. Az 1 Magyarország Deklarációja partnerségi logikában gondolkodik. Célcsoportja a mindenkori döntéshozó elit, a „demokratikus pártok”, sőt tág értelemben minden kormányzati szereplő. A stratégiája lényege: szakmai érvekkel, társadalmi nyomással és bevonással rábírni az államot a változtatásra. Ez a megközelítés feltételezi, hogy a mindenkori állam – megfelelő nyomás alatt – képes korrigálni önmagát.
A Roma Charta azonban nyílt konfrontációt vállal a NER-rel. Azt állítja, hogy a jelenlegi hatalom a roma szegénységet, ahogy a neki kiszolgáltatott milliókat politikai eszközként használja, ezért vele nem partnerséget kell kibrusztolni, hanem politikai vereségre kárhoztatni. A Charta többségi-roma társadalmi és politikai szövetség építésére, egyfajta történelmi kiegyezésre, Társadalmi Szerződés megkötésére törekszik egy új alkotmányos rend érdekében.
A különbség így foglalható össze: a Deklaráció szakpolitikai együttműködést épít, a Charta politikai harcot hirdet.Kell-e rendszerváltás? – Reform vagy alkotmányos fordulat
A különbség itt válik a igazán élessé.
Az 1 Magyarország Deklarációja nem fogalmaz meg rezsimváltó célt. A meglévő állami kereteken belül kíván változást elérni: jobban meghatározott költségvetési prioritásokat, intézményi reformokat, antidiszkriminációs mechanizmusokat. Kritikus a fennálló gyakorlattal szemben, de nem kérdőjelezi meg az „alaptörvényes” rendszer egészét.
A Roma Charta ezzel szemben nyíltan kimondja: a jelenlegi Alaptörvény illegitim, a NER nem reformálható, ezért alkotmányos rendszerváltásra, a IV. Köztársaság megteremtésére van szükség. Ez nem retorikai fordulat, ez a dokumentum logikai tengelye. A roma emancipáció a Charta szerint csak egy új demokratikus berendezkedésben valósulhat meg.
Ez a különbség meghatározza az egész gondolkodást: a Deklaráció rendszeren belül javítana, a Charta rendszert váltana.
A valódi törésvonal – összeegyeztethető-e a két világ?
A két dokumentum közötti alapvető feszültség tehát nem személyes és nem is generációs, hanem politikai-filozófiai: a Deklaráció reformista, szociális állampolgárságban gondolkodó, míg a Roma Charta rezsimváltó, felszabadítási logikát képvisel.
Az egyik azt mondja: ha jól működnek az intézmények, a romák helyzete belátható időn belül javítható. A másik azt mondja: amíg ez a rendszer fennáll, nincs roma felszabadulás, így fenntartható magyar fejlődés sem.
A két megközelítés elvben nem zárja ki egymást. A Roma Parlament – Polgárjogi Mozgalom olyan politikai narratívát épít, amelyben a szociális jogkiterjesztés és a politikai emancipáció nem egymással szemben álló, hanem egymást feltételező ideák. Politikai tapasztalatunk arra a meggyőződésre vezet minket, hogy a politikai elnyomás alóli teljes körű felszabadulás nélkül nem lehetséges a közösségeink szociokulturális és gazdasági talpra állása, megerősödése.
Záró gondolatok – politikai érdekekről és erkölcsről
Akik részt vesznek egy rendezvényen, azok a jelenléti ívet írják alá. Akik ugyanott elfogadnak egy nyilatkozatot, deklarációt, azok azt írják alá. A kettő nem feltétlenül fedi le egymást. Megtévesztő a Deklaráció alatt a bevezetőben említett rendezvényen résztvevők nevét, s a küldő szervezetet publikálni, mert ennek alapján az olvasó azt hiheti, hogy a Roma Parlament is részt vett a szöveg megírásában. Ez pedig nem igaz..
Az 1 Magyarország Egyesület a Deklarációt megküldte a „demokratikus” pártoknak. A kicsik mellett a két nagynak is: a Tiszának, illetve a Fidesznek. Ezzel át is keretezte a Deklarációt – kapitulációra. Ebből három következtetés adódik: az egyik, hogy aki ma Magyarországon a Fideszt demokratikusnak tartja, az cinikus, és nagyobb galádságokra is képes. A másik: amelyik roma szervezet hajlandó a Fidesszel „a deklarációban fogalt reformtörekvésekről” tárgyalni, az egyszerűen kollaboráns az önkényuralom fenntartásában.
A harmadik: súlyos (meglehet, csak látszólagos) önellentmondás a Deklarációval mindkét oldalt, a nemzeti (jobboldali) liberálist és a szélsőjobboldalt is próbálni megszólítani. A dokumentum ugyanis csak akkor „fogyasztható” mindkét oldal számára, ha nem lesz sem kormányváltás, sem rendszerváltás.
A Fidesz a szavazatmaximalizálás érdekében az ellenzékinek számító roma értelmiségiek felé is nyitott. Simán aláírhat egy őt semmire sem kötelező dokumentumot, amelyből több „konstruktív elemet” be is fogadhat a kormányprogramba, ahogy újabb „szakpolitikusokat” is felvehet a fizetett alkalmazottak közé.
Amennyiben a Tisza Párt választási győzelme esetén mint kormánypárt – azon belül is a témafelelős, Bódis Kriszta – a Deklaráció konformizmusával akar roma-, és társadalompolitikát csinálni, az annyit jelent, hogy nem kíván alapjaiban változtatni a jelenlegi struktúrákon. A csomagolás lesz más, de a beltartalom lényegileg ugyanaz marad.
Nem okozna meglepetést – csalódást igen, annak ellenére, hogy mi edzettek vagyunk –, de mit fognak érezni azok, akiket a szövegükkel megtévesztettek, és vakon mentek szavazni? Nekik fájdalmas tapasztalás lesz: a rendszerek változnak, a cigánypolitikájuk vajmi keveset.
De bizakodnunk: Magyarország többsége számára világos, hogy Orbánék a szakadék felé viszik az országot. Magyar Péter egy év alatt elvégezte azt, amire a többi ellenzéki párt 15 év alatt sem volt képes: végigjárta az országot, és mindenkivel igyekezett emberi hangon, őszintén beszélni. Előjött egy öntudatos, erkölcsileg megújuló társadalomrész, a felelős polgárság, amely véget vethet az önsorsrontó-önpusztító „magyar átoknak”.
Ehhez friss szellemű, bátor elvekre és emberekre van szükség. Mert nemcsak a cigányoknak, hanem az egész országnak fel kell szabadulni, és együtt lerakni egy egészséges, összetartó ország alapköveit.
Nyitókép: illusztráció – A Roma Parlament ellentüntetői a Belügyminisztérium előtt 2023. augusztusban – Fotó: Kriza Márton
Olvasd tovább itt: hvg.hu
