A nyomozók adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, valamint elemezték a környék térfigyelő kameráinak felvételeit is. A gyors és összehangolt intézkedések eredményeként rövid időn belül azonosították a zaklatót – számoltak be róla a police.hu-n.
Biciklivel közelítette meg az áldozatokat, fogdosta őket
A beszerzett adatok alapján a 40 éves B. Tibor többször kerékpárral közelítette meg a sértetteket, és nyilvános helyeken – a város utcáin, illetve a vasútállomás közelében – fogdosta őket, majd eltekert. Az elkövetőről és az elfogásáról videót is közzé tettek.
A monori nyomozók egy napon belül elfogták a férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Elismerte a bűncselekményeket, és részletes beismerő vallomást tett.
A Monori Rendőrkapitányság többrendbeli szeméremsértés miatt folytatja a nyomozást a szabadlábon védekező B. Tibor ellen. Vizsgálják azt is, hogy összefüggésbe hozható-e hasonló cselekmények elkövetésével.
Olvasd tovább itt: index.hu
