Bár az előző tüntetésre hídfoglalás volt betervezve a Bors betiltott különszáma miatt, azonban a havas, hideg időjárás miatt alig jött el valaki – holott a bejelentéskor még ezrek ígérték, hogy ott lesznek –, ráadásul nemcsak a kevés emberrel, de egy masszív rendőrsorfallal is szembe kellett néznie a megjelenteknek.
A mostani demonstráció is nehezítő körülményekkel küzdött, hiszen a tartós hideg és hóesés után megérkezett az országba az ónos eső is. A Liszt Ferenc repülőteret lezárták, országszerte akadozott a közlekedés akár közúton, akár kötöttpályán, míg a fél országot jégpályává változtatta a kellemetlen halmazállapotú csapadék. A képviselőt azonban mindez nem zavarta, ahogy előző héten is elmondta: „Akik ilyenkor is itt vannak, azok értik igazán, ez miről is szól.”
A keddi tüntetésen sem jöttek össze sokan, a demonstráció kezdetekor pár tucat tiltakozó lehetett a helyszínen, és rengeteg rendőr várakozott a híd alatt. Hadházy Ákos mindenkinek megköszönte, hogy a csúszós utak ellenére eljött, számára ez a bizonyíték arra, hogy van értelme az egésznek. Szerinte már zajlik a választási csalás, viszont a tiltakozók példát mutatnak több millió embernek, megmutatják, hogy mi az a kitartás.
Az átláthatósági törvény kimúlt, nincsen, és ez önöknek köszönhető
– fogalmazott, hozzátéve, hogy van ereje az ellenzéknek. Kijelentette, hogy ha a csalások ellenére nyer az ellenzék, akkor befejezi a heti tüntetést, de addig még körülbelül 12 alkalom lesz. A választás idejének kiírásáról elmondta, hogy lehetett volna később, de szerinte azért lesz ilyen korán, mert ez a Fidesznek a jó, tehát valószínűleg úgy számolnak, hogy később rosszabbul állnának.
A két lengyel állampolgár menedékjogáról kérdezett egy hallgató, Hadházy szerint egy normális demokráciában többezres tüntetések lennének egy ilyen döntés után. Emellett Hajdú Péter és Bohár Dániel beszélgetésére is kitért, és azt mondta, melegséggel töltötte el, hogy siránkoznak, hogy nem hordhatják a luxusdolgaikat.
Szerinte még mindig nem értik, hogy nem a luxussal van a baj, hanem azzal az úttal, ahogy hozzájutnak ezekhez.
Hadházy arról is szót ejtett, hogy az állatorvosi praxisa mindig ott lesz neki, így „Hajdú úrnak” azt üzente, hogy ezzel őt nem tudja támadni vagy degradálni, mert büszke erre a hivatásra. A zebrákról pedig annyit mondott, hogy a sárvári hotelben nem hatvanpusztai zebrákat szolgáltak fel, erről megbízható információkat kapott, ahogy arról is, hogy a zebrák már nincsenek Hatvanpusztán, egy közeli telekre költöztették át őket.
A múlt heti tüntetést a legszebbnek titulálta a hóesésben, a rendőrséggel pedig nem akart szembeszállni, így is tovább voltak ott, mint lehetett volna. „Ha ennyien vagyunk, akkor ezt fogjuk csinálni” – zárta felszólalását.
A beszéd után Hadházy Ákos vezetésével megindult az ekkor már körülbelül 200 fős csoport a Ferenciek tere gyalogátkelője felé, hogy lezárja azt a forgalom elől. Zúgott a „nem hagyjuk abba”, miközben a rendőrség mindkét oldalról biztosította az utcát, feltartva a forgalmat. Szólt a „Kossuth Lajos azt üzente…”, és az autók dudaszóval válaszoltak rá. Néhányan megfordultak, és másik utat kerestek, miközben a Tavaszi szél vizet áraszt után a Himnusz, majd a Szózat következett. A szokásos dallista került elő most is.
A rendőrök leterelték az embereket az úttestről, majd Hadházy megköszönte mindenkinek a részvételt, és a tiltakozók elindultak hazafelé.
(Borítókép: Hadházy Ákos. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
