Jogsértő módon gyűjtötte az új KRESZ-tervezetet véleményezők adatait Lázár János. A miniszter, a saját oldalán tette lehetővé a tervezet véleményezését, ahol nem volt adatkezelési tájékoztató. A honlapra később ugyan került tájékoztató, de az sem felelt meg a törvényi előírásoknak – írja a Telex, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) tájékoztatásából.
A NAIH közölte, a hiányzó adatkezelési tájékoztató miatt több bejelentés is érkezett hozzájuk. Az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) és a magyar törvények értelmében a hatóság vizsgálatot indított, és a következőket állapította meg a KRESZ-hez kapcsolódó véleményezési felületről:
- Az oldalon személyes adatok gyűjtése, tárolása, feldolgozása valósul meg, amire a GDPR előírásai vonatkoznak.
- A 2026. január 27-től elérhető honlapra korábban sem adatkezelési tájékoztató, sem pedig az adatok kezeléséhez adott hozzájárulás megadására utaló jelölőnégyzet nem került.
- A hatóság nem azonosította a személyes adatok kezelésének jogalapját, és úgy ítélték meg, hogy a célját sem határozták meg.
- Január 27-e előtt azt sem tették közzé, hogy mennyi ideig fogják kezelni az érintettek adatait.
A hatóság felszólítására márciusban reagált a miniszter, aki állítása szerint a jelzéseknek megfelelően módosította a tájékoztatót, valamint törölte azoknak az adatait, akik nem járultak hozzá személyes adataik kezeléséhez. A hiányosságok javítását követően lezárták a vizsgálatot.
Vitézy Dávid, leendő közlekedési és beruházási minisztere még januárban tett feljelentést Lázár János adatkezelésével kapcsolatban.
(Borítókép: Lázár János 2026. március 9-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
