„A legrosszabb bűn a magyar társadalom lelkében és elméjében okozott hatalmas károk. Ezek a uszító, hamis és háborús pszichózist fokozó, olykor melegellenes, rasszista és antiszemita propagandák okozták a legnagyobb kárt” – nyilatkozta Marosi Gergely, a Mito ügynökség kreatívigazgatója a 2026 című műsorban, reflektálva Balásy Gulya cégei által készített reklámokra.
A műsor másik vendége, Szabados Krisztián, a Flow PR ügynökség vezetője figyelmeztetett, hogy a Lounge cégen belül tisztában kellett lenniük azzal, hogy hova helyezik el a gyűlöletkeltő plakátokat: „Tudták, hogy gyerekek is látni fogják ezeket.”
Az adás során szó esett arról is, hogy Balásy cégei a monopol helyzetük miatt túlárazhatták a megbízásokat. Marosi elmondta, hogy a Lounge csoport cégei rendkívül magas árakat kértek, akár négyszeres, hatszoros mértékben a piaci arányokhoz képest. Szabados egyik alkalommal egy állami partnerrel való együttműködés során meglepődött, hogy az milyen olcsón dolgozik, ami szerinte csak a piaci realitás volt.
Marosi szerint a rendszer kegyetlenségét mutatja, hogy a Balásy cégeihez kényszerített, nem fideszes önkormányzatok megbízásait szabotálták, egyszerűen nem teljesítették azokat.
„Balásy Gyula azt nyilatkozta, hogy ebben az országban nőtt fel, de ha tényleg itt élt volna, tudná, milyen mentális és pszichés károkat okozott, és mennyi embert tönkretett” – mondta Szabados. Hozzátette, az interjúd alapján látható, hogy Balásy nem érti a kommunikációs szektort, mivel válságkommunikációban az alapvető lépések közé tartozik a közhírré válás vagy egy bocsánatkérés, Balásy pedig egyiket sem alkalmazta.
„Kikérem magamnak azt, hogy a teljes reklámszakmát Balásy képviselte” – hangsúlyozta Marosi, mivel szerinte sok ügynökség megőrizte függetlenségét az utóbbi években, és a Mito soha nem dolgozott Balásy cégeivel. Szabados hozzáfűzte, hogy bár voltak piaci megbízói, a szakma tudta, hogy csak azok dolgoztak Balásyékkal, akiknek érdekük volt a kormánynál, vagy jó pontokat akartak szerezni a Fidesznél.
„Balásy a rendszer terméke volt, a reklámszakma Mészáros Lőrince” – mondta Szabados, aki úgy véli, hogy a Fidesz környékén már 2009 körül kigondolták az állami reklámpiac uralmának alapjait, és idővel rájöttek, hogy többet profitálhatnak belőle.
Balásy a Kontroll interjújában azt állította, hogy az egész reklámszakmát foglalkoztatta, amire Marosi reagálva kijelentette: „Számos ügynökség létezik, amely az utóbbi években nem adta fel az elveit. A mondat, miszerint Balásy foglalkoztatta a teljes szakmát, kifejezetten sértő a független ügynökségek számára.”
Szabados megjegyezte azt is, hogy Balásy nem valódi vállalkozó, mert válsághelyzetben nem kockáztatja saját pénzét, hanem a felelősséget átterheli az adófizetőkre. „Kedves adófizető, én eddig a Ferrarimba vittem a pénzed, most fizesd ki helyettem az alkalmazottaimat” – utalt Balásy életvitelére.
Marosi és Szabados elmondták, hogy már korábban is volt ellenállás a Lounge csoport ellen, de egyes szereplők legitimálták a rendszert, felháborító volt számukra, amikor Balásy alkalmazottait szakmai eseményekre hívták meg, miközben a cég nem volt valódi piaci szereplő. Marosi emlékeztetett egy esetre, amikor a Lounge egy kisebb díjat nyert, hiszen a színpadra szólításukat füttyszó kísérte.
„A NER egyszerre használt erőszakot és jutalmazást. Balásy volt az, aki letarolta a piacot, amit nem tudott megcsinálni, azt kiszervezte. De a NER kockacukrot is dobott, hiszen kiválasztott néhány ügynökséget, amelyeket állami támogatásokkal segítettek, és ezek a cégek állami megrendeléseket nyerhettek” – mondta Szabados.
„Nem az a probléma, hogy az állam kommunikál – egy normális országban sokak álma az ilyen nagy állami megbízásokon dolgozni. A gond az, hogy az állam mennyit és hogyan kommunikált” – mondta Marosi.
A két szakember úgy véli, az állami szereplőknek piaci alapú ügynökségi kiválasztást kellene folytatniuk, átlátható módon, hogy büszkék lehessenek a munkáikra. Szabados korábban megjegyezte, hogy a reklámszakma akkor újulhat meg igazán, ha mindenki nyilvánosságra hozza, milyen állami megrendelései és támogatásai voltak. Ugyanakkor szkeptikus, hogy ez valaha megtörténik.
Szabados a Balásy cégeinek jövőjét nem látja túl fényesen: „Az a cég, amelyik elveszíti ügyfeleit és hírnevét, és az ügyvezetője képtelen ésszerű döntésekre, általában csődbe szokott menni.”
A teljes beszélgetés itt megtekinthető.
Forrás telex.hu
