Iványi Gábor Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárral és Czeti Istvánnal, az egyházi ügyekért felelős helyettes-államtitkárral egyeztetett – jelentette be Heidl György és Iványi Gábor.
„Frissen kinevezett, egyházi ügyekért felelős helyettes-államtitkárommal meglátogattuk Iványi Gábor lelkész urat, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét, aki nagyon kedvesen fogadott minket különös hangulatú, kicsit Jorge Luis Borges világára emlékeztető, könyvekkel teli dolgozószobájában” – írta Heidl György. Kiemelte a lelkész jelentős szociális és oktatási tevékenységét, és biztosította afelől, hogy a rendelkezésre álló jogszabályi keretek között minden tőlük telhetőt megtesznek helyzetük rendezése érdekében.
Iványi Gábor megköszönte a látogatásukat, kedvességüket, nyitottságukat és támogatásukat, és örömét fejezte ki, hogy megkezdődött az érdemi egyeztetés a felelős vezetőkkel. Mint írta, bíznak abban, hogy hamarosan rendeződhet a helyzetük, és várják a következő találkozót.
A Demokratikus Koalíció álláspontja világos
A bejelentésre a Demokratikus Koalíció is reagált. A párt is közölte, hogy államtitkári szinten felkeresték Iványi Gábort és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség munkatársait. Fontosnak nevezték, hogy a kormány képviselői saját szemükkel lássák azt a szociális, oktatási és közösségi szolgálatot, amelyet a közösség évtizedek óta végez a legkiszolgáltatottabb emberekért.
A párt ugyanakkor bírálta az államtitkár azon kijelentését, amely szerint „a rendelkezésre álló jogszabályi keretek között” tesznek meg mindent a helyzet rendezéséért. A DK szerint éppen ezek a jogszabályi keretek vezettek oda, hogy a közösség elveszítette egyházi státuszát, súlyos anyagi és intézményi hátrányokat szenvedett el, és évek óta küzd a fennmaradásért.
„A Demokratikus Koalíció álláspontja világos: nem elég a meglévő keretek között enyhíteni az igazságtalanság következményeit. Magukat a kereteket kell felülvizsgálni és megváltoztatni” – írta a DK. Hozzátették, Iványi Gáboréknak nem kegyre, nem különalkura és nem átmeneti segítségre van szükségük, hanem jogaik, méltóságuk és törvényes státuszuk teljes helyreállítására.
A Demokratikus Koalíció szerint egy demokratikus jogállamban az állam nem válogathat vallási közösségek között politikai szempontok alapján, és nem büntethet olyan közösségeket, amelyek a legszegényebbeket, a hajléktalanokat, az időseket és a nehéz sorsú gyermekeket szolgálják. A párt hangsúlyozta, hogy továbbra is kiáll Iványi Gábor és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség mellett, mivel meglátása szerint a jog nem attól igazságos, hogy hatályban van, hanem attól, hogy az emberi méltóságot, a szabadságot és az igazságot szolgálja.
Másfél évtized után visszanyerhetik korábbi egyházi státuszukat
Korábban Iványi Gábor azt nyilatkozta az Indexnek, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség másfél évtized után visszakaphatja korábbi egyházi státuszát. Leszögezte, hogy ehhez nincs szükség az egyházi törvény módosítására, a státusz rendezése a jelenlegi jogszabályi környezetben is megoldható. A MET jogászai akár még ki is dolgoznák a határozati javaslatot. A MET vezetője abban bízik, hogy ősztől a bezáratott budapesti és szegedi iskolájuk újranyithat. A Wáberer Györgytől kapott százmillió forintot – amit eredetileg a Tisza Pártnak adott a vállalkozó, de Magyar Péter visszautaltatta –, az iskolai körülmények javítására fordítják.
(Borítókép: Iványi Gábor 2026. február 9-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
