Mikecz Dániel politológus, kutató, aki mélyebben is vizsgálta az elmúlt évek tüntetéseit – például a Semmit rólunk nélkülünk – Tüntetések, politikai aktivizmus az Orbán-rezsim idején című könyvben – több kötetben foglalkozott a politikai lehetőségstruktúra definíciójával. Az Új pártok, változó mozgalmak tanulmányban így írt a fogalomról: „A társadalmi mozgalmak megjelenése az erőforrás-mobilizációs elmélet politikai folyamat modellje szerint olyan változók függvénye, mint a mozgalom szervezettségi szintje, a mozgalmi szervezetek jellege, a politikai akcióba vetett hit, valamint az egyes szereplők közötti szövetségi rendszerek. Ezek együttesét nevezi a mozgalomkutatás a politikai lehetőségek struktúrájának.”
A politikai lehetőségstruktúra koncepciója egyébként Peter Eisingerhez kötődik, aki egy 1973-as tanulmányában arra jutott, hogy a politikai tiltakozások a félig nyitott, félig zárt rendszerekben a legvalószínűbbek, aminek két oka van, idézzük a könyvet:
- „A teljesen nyitott rendszerekben a rendelkezésre állnak az intézményesített érdekérvényesítési eszközök,
- teljesen zárt rendszerekben viszont túl magas a hatósági represszió esélye, a résztvevők számára tehát túl magasak lennének a tiltakozások egyéni költségei.”
A rövid elméleti bevezető után térjünk vissza szűkebben vett témánkhoz, az elmúlt tizenhat év demonstrációhoz.
Mi a siker mértékegysége a tüntetéseken?
Virág Andrea lapunk kérdésére azzal kezdte a 2010 utáni tüntetések értékelését, hogy „kérdés, mi a siker mértékegysége. A politikai eseményekre talán a rabszolgatörvény-ellenes tüntetéseknek volt a legnagyobb hatása. Nem azért, mert eltörölték, vagy visszavonták volna a törvényt, tehát szakpolitikai sikerhez nem vezettek a demonstrációk, ugyanakkor óriási változást hoztak az ellenzéki pártok egymáshoz való viszonyában. A rabszolgatörvény-ellenes tiltakozások nyitották meg az utat a Jobbik, valamint a baloldali, liberális, zöld ellenzéki pártok együttműködésének irányába. Ezek voltak az első olyan megmozdulások, amelyeken a Jobbikkal együtt vettek részt az ellenzéki pártok, közösen álltak ki egy ügy mellett. Ráadásául a téli időszak ellenére sokan voltak ezeken a tüntetéseken.”
Ha a szakpolitikai eredményesség a siker mértékegysége, akkor Virág Andrea a netadó-ellenes tüntetéseket említette: „Rengetegen demonstráltak a netadó ellen, amit végül nem vezetett be a kormány. Nyilván vitatható, hogy konkrétan a tüntetések hatására visszakozott a hatalom, vagy felmérve a helyzetet azt látta, a demonstrációknál is szélesebb körben rendkívül népszerűtlen az intézkedés.”
Virág Andrea arra a kérdésünkre, hogy láthatunk-e valamilyen mintázatot az Orbán-kormányok tüntetéskezelésében, kifejtette:
Leginkább próbáltak úgy tenni, mintha nem lennének tiltakozások, vagy csak kevés embert érdekelnének. Nem fordítottak túl nagy figyelmet a tüntetésekre. A kommunikációban volt egy adag cinizmus is, arra alapozva, hogy ritkán jelentettek valódi veszélyt a Fideszre nézve a demonstrációk. Hagyományos értelemben véve nem tüntetés volt, de nagyrészt kormányellenes tömegrendezvény a tavalyi Pride, addig példátlan létszámmal, ami már azt mutatta, nem működik a Fidesz taktikája, és a tiltás sem. A Pride ilyen értelemben a rendszer gyengülésének egyik kiemelkedő mérföldköve.
A politológus leszögezte, sokszor reálisan látta a Fidesz, hogy bizonyos tüntetések az alacsony résztvevőszám miatt nem feltétlenül érdemeltek túl nagy figyelmet, viszont „a Pride-nak komoly hatása volt. Ekkora tömegrendezvénynél a kormány már a saját csatornáin sem tudta eladni azt, hogy nincs jelentősége, mert annyira távol van a valóságtól egy ilyen állítás.”
„A huszonéves generáció tagjai, akik most tömegesen kezdtek részt venni a politikában, már a NER-ben szocializálódtak”
Ami a tüntetéseket és a fiatalok politikai bevonódását illeti, Virág Andrea úgy vélekedett, van összefüggés a kettő között, sőt, a közvetlenül a választások előtt tartott, Puzsér Róberték által szervezett Rendszerbontó Nagykoncert célzottan mobilizálta az elsőszavazó korosztályt a Tisza Párt mellett.
„A fiatalok szempontjából kiemelném az oktatási tüntetéseket is. A huszonéves generáció tagjai, akik most tömegesen kezdtek részt venni a politikában, már a NER-ben szocializálódtak, semmi mást nem ismertek, miközben a saját bőrükön tapasztalták például az oktatási rendszer problémáit. Ez a korosztály megélte, hogy milyen, amikor felmondanak a tanáraik vagy kirúgják őket, milyen a Nemzeti Alaptanterv, stb. A saját megélésük lett az iskolájuk a demokráciához, valamint az aktív állampolgársághoz. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy értsék, mit jelent és miért fontos részt venni a közügyekben” – húzta alá a politológus.
Virág Andrea arra is felhívta a figyelmet, hogy „a fiatalabb generációnak általában nyitottabb a világnézete, és elfogadóbb az értékrendje, mint a Fidesznek, legyen szó akár az LMBTQ-közösségről. Az európaiság kérdéséről sem feltétlenül azt gondolják, amit a Fidesz szeretne, hogy gondoljanak. A Fidesz próbálta egymást kizáró kategóriává tenni a magyar és az európai gondolkodást, miközben több kutatás azt mutatja – amelyeket Szabó Andrea sokszor idéz –, hogy a 30 év alattiaknak a magyarság és az európaiság is fontos, sőt, nem tűrik ennek a mesterséges megosztását, démonizálását.”
(Borítókép: Pride 2025. június 28-án. Fotó: Németh Kata / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
