A valódi iskola nem csupán játszótér vagy önkifejezési tér, hanem a munka és a fegyelem színtere. A gyerekek megtanulják, hogy nem minden, ami elsőre érdekes, valóban fontos. Gyakran a nehezen elsajátítható dolgok hoznak később örömet és felszabadulást. Akik például zongorát tanulnak, szorgalmasan gyakorolják a skálákat, míg a matematikát tanuló diákok rendszeresen számolnak. A tanulás tehát nem gördülékeny szórakozás, hanem kemény munka.
A „poroszos iskola” bírálata is gyakran hamis. Vannak valóban problémás oktatási módszerek, mint a zavaros feleltetés vagy a lelketlen magoltatás. Mindazonáltal ezek nem vonják kétségbe a hagyományos pedagógiai eszközök értelmét, mint a tanári magyarázat vagy a fokozott tudás. A jó tanár nem csupán információt közvetít, hanem aktivitásra ösztönöz, visszajelzéseket ad és példát mutat a diákoknak. A pedagógusok szerepe nem csupán facilitátor, hanem egy tudásra és tapasztalatra építő vezető.
A kreativitás tisztelete is túlzásba vihető, hiszen elsődlegesen nem ez az elvárás az iskolában. A kreatív gondolkodás csak az alapok ismeretében bontakozhat ki; akinek nincs tudomása a formákról és a hagyományról, nem lesz képes valódi újítást hozni. A modern iskolarendszer egyik problémája az, hogy a kreativitást sokszor a szisztematikus tudás helyettesítéseként értelmezi, pedig először a tudás megszerzése szükséges ahhoz, hogy az emberek értelmesen kezdjenek el „másképp” gondolkodni.
Forrás mandiner.hu
