Reptéri dolgozók 50 fokos hőségben teljesítenek szolgálatot.

Reptéri dolgozók 50 fokos hőségben teljesítenek szolgálatot.


Korábban beszámoltunk arról, hogy a Légi Egyesült Szakszervezet szerint a Budapest Liszt Ferenc Repülőtér földi kiszolgálóinak kint, a hőségben kell dolgozniuk, ami a betonon, a repülőgépek mellett, a hajtóművek maradékhőjében ez 50–55 fokos sugárzó hőkörnyezetet jelent. Egy vontató műbőr ülésén 75 fokot mértek, míg egy vontató fülkéjében 40-et.

Az esettel kapcsolatban a 24.hu kérdéseket küldött a Vitézy Dávid által vezetett közlekedési minisztériumnak. A tárca azt írta, a nyári hőségben végzett munka – különösen a mostani, rekordközeli meleg időjárás idején – fokozott terhelést jelent a szabadban dolgozók számára, ezért arra kérik a repülőteret üzemeltető társaságot, valamint a földi kiszolgálásban részt vevő vállalatokat, hogy

a következő időszakban, ahogy eddig, úgy ezután is fordítsanak kiemelt figyelmet a munkavállalóik egészségének megóvására, tartsák be a munkavédelmi előírásokat, biztosítsák a megfelelő mennyiségű védőitalt, a pihenési lehetőségeket, és minden olyan munkakörülményt, amely a biztonságos munkavégzéshez szükséges.

Reagáltak a földi kiszolgáló vállalatok

A nyári repülőtéri munkakörülményekkel kapcsolatban szombat délután állásfoglalást fogalmazott meg a Budapest Airport Zrt., a repülőtér üzemeltetője, valamint a Menzies Aviation és a Celebi Ground Handling Hungary földi kiszolgáló vállalat.

A repülőtér üzemeltetője arról írt, kiemelt figyelmet fordít a szabad téren dolgozó munkavállalók védelmére a hőség idején: hideg ivóvizet, klimatizált pihenőket biztosítanak, és ahol lehet, úgy szervezik a munkát, hogy elkerüljék a legforróbb napszakokat.

A Menzies Aviation földi kiszolgáló vállalat hőségriadó idején kötelező pihenőidőket vezet be, kulacsokat, több vízvételezési pontot és hűtött ivóvizet biztosít a repülőgépek mellett dolgozóknak, emellett baseballsapkát, napszemüveget és rövidnadrágot is ad a munkavállalóknak. A cég szerint ha a biztonság megkívánja, akár a járatkéséseket is vállalják – és az elmúlt napokban ez több alkalommal meg is történt.

A Celebi rendszeresen szállít hűtött ivóvizet közvetlenül a forgalmi előtéren dolgozókhoz, izotóniás pezsgőtablettákat és páraventilátorait biztosít, a földi kiszolgáló járművek vezetőfülkéibe pedig ventilátorokat szerel és hővédő fóliát ragaszt – ezek a munkák várhatóan július elején fejeződnek be.

(Borítókép: Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Fotó: Kaszás Tamás / Index)