Cikkünk frissült!
Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját nevezte ki a Fidesz biztonsági igazgatójává Orbán Viktor pártelnök. Feladatkörét a mai naptól látja el – közölte Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
„A több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező volt rendőrtábornok már korábban, 2010 előtt is éveken keresztül dolgozott a Fidesz biztonsági igazgatójaként” – indokolták döntésüket.
A kinevezésről Orbán Viktor is posztolt, azt írta: „aki minket meg akar félemlíteni, keljen fel hamarabb”.
Mint írtuk, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Hajdu János volt rendőr altábornagyot, a Terrorelhárítási Központ egykori főigazgatóját. A gyanú szerint 2026 márciusában hét ukrán állampolgárt tartottak fogva jogalap nélkül, megalázó körülmények között.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség közleménye szerint 2026. március 4-én Hajdu János eligazítást tartott ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkérésére utasítást adott az Ausztriából Magyarországon át Ukrajnába tartó, pénzszállító járművek feltartóztatására, és az ukrán állampolgárok elfogására. Másnap, március 5-én 13 órakor a TEK rendőrei az M0-ás autóút alacskai pihenőhelyén megállították a két ukrán pénzszállító autót. A műveletet Hajdu János személyesen, a helyszínről irányította.
A TEK belső jelentései szerint az előállítások nagyjából két órán belül megszűntek, mert az ukránokat átadták a NAV-nak, az ügyészség szerint a valóság azonban más volt. Hajdu János tudott arról, hogy a NAV az érintetteket nem büntetőeljárás alá vont gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatta ki, vagyis törvényesen nem tarthatta volna fogva őket.
A pénzügyőrök többször is kérték, hogy vegyék le a tanúkról a bilincset, és jelezték, hogy további eljárási cselekményt nem terveznek. A TEK főigazgatója ennek ellenére fenntartotta a fogva tartást. A hét ukrán állampolgárt végül legalább kilenc órán át tartották fogva jogalap nélkül, miközben sanyargatták őket: a bilincset még alvás közben is rajtuk hagyták, a fejükre húzott textilt pedig emberi méltóságot sértő módon alkalmazták.
Az ügyészség hétrendbeli, sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogva tartás bűntettének gyanúját közölte Hajdu Jánossal. A volt főigazgató nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, panasszal élt a gyanúsítás ellen, de vallomást tett.
Letartóztatását az ügyészség nem indítványozta: álláspontjuk szerint a szökés vagy a bizonyítékok eltüntetésének veszélye nem áll fenn, mivel Hajdu már hónapok óta tisztában van a nyomozással, amelyet a közvélemény és a média is széles körben figyelt. A Terrorelhárítási Központ egykori főigazgatója szabadlábon védekezik.
Olvasd tovább itt: index.hu
