Meghalt Tóth József, a Nyírábrányi Mentőszolgálat tagja.

Meghalt Tóth József, a Nyírábrányi Mentőszolgálat tagja.


A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége kedd délután közölte, Tóth József bajtársuk, 56 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt. „Tegnap szolgálatban volt, hivatásának élve segített az embereknek. Este egy feladat ellátását követően pihenni tért a mentőállomásán, majd a reggeli váltáshoz már nem tudott megjelenni. Bajtársai lesújtva szembesültek a tragédiával” – közölték. 

Tóth József 1989-ben a Debreceni Mentőállomáson kezdte el szolgálatát, majd a Nyírábrányi Mentőállomáson folytatta. Több mint harminchét éven át lelkiismeretesen szolgálta az Országos Mentőszolgálatot. Kollégái beszámolója szerint csendes, szerény és segítőkész bajtárs volt, akire kollégái mindig számíthattak. Nyugodt személyisége, megbízhatósága és példamutató helytállása mindenki tiszteletét kivívta.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége és a Mentő Baj-Társ Alapítvány közösen adománygyűjtést indított az elhunyt családjának támogatásából. Tóth József családja sajnos nem tudott felkészülni egy temetés költségeire, emiatt kérik az emberek összefogását. 

„Az összegyűlt adományokat a temetéssel és a kapcsolódó kiadásokkal járó költségek fedezésére, valamint a család további megsegítésére fordítjuk” – írják. Adományozni a Facebook-poszt leírásában szereplő számlaszámon lehet.

Az Országos Mentőszolgálat bajtársi közössége nevében őszinte együttérzését fejezte ki családja, szerettei felé.