Továbbra is arra várnak a szakértők, hogy a Századvég publikálja a 2024-es, közpénzből finanszírozott nagy mintás ifjúságkutatás adatait – írja a HVG Nagy Ádám ifjúságkutató, egyetemi tanár és Szalóki Viktor politológus, ifjúsági szakértő közleménye alapján. A közlemény szerint az adatok továbbra sem elérhetők, sőt az elemzés elkészítéséért felelős Századvég egyelőre csak a gyorsjelentést készítette el. A szakemberek szerint furcsa patthelyzet állt elő: még a hivatalba lépő új kormány sem fér hozzá ahhoz az adatbázishoz, amelyet elődje a Századvég–Nézőpont–MCC-hármasnak szervezett ki.
Decemberben 300 kutató követelte, hogy hozzák nyilvánosságra
A szakértők felidézik, hogy tavaly decemberben közel 300 kutató, ifjúságügyi és ifjúságpolitikai szakember írt alá egy, az aHang felületén indított nyílt levelet. Ebben azt kérték az akkori kulturális és innovációs minisztertől, Hankó Balázstól, hogy hozzák nyilvánosságra a 2024-ben felvett nagy mintás ifjúságkutatás adatait, hogy független kutatók is elemezhessék és nyilvánosság elé tárhassák azokat. Az adatok többek között a demográfiai szerkezetre, a származási családra, a családalapításra és gyermekvállalásra, a társadalmi rétegződésre, valamint az oktatási és munkaerőpiaci státuszra és életútra vonatkoznak.
A nyílt levelet elindító Nagy Ádám szerint az adatokhoz való hozzáférést 2016-tól jelentősen korlátozták, a kutatók csak hosszú késéssel kapták meg az adatbázisokat. Elmondása alapján 2020-ban a helyzet tovább romlott: egyes eredményeket elhallgattak vagy félrevezetően mutattak be – példaként a fiatalok gyermekvállalási szándékára vonatkozó adatokat említi. Ekkorra a Századvég–Nézőpont-páros mellé harmadik szervezetként az MCC is csatlakozott.
A 2024-es felmérés kapcsán a kutató azt kifogásolja, hogy a közel két évvel ezelőtti adatfelvétel után az adatok máig nem elérhetők. A közlemény szerint Hankó Balázs „döntés-előkészítő anyagra” hivatkozva utasította el az adatok kiadását, amely miatt jelenleg is NAIH-vizsgálat folyik.
A kormányváltás után is elakadt az ügy
A közlemény szerint a kormányváltás után Nagy Ádám közérdekűadat-igényléssel fordult az ifjúságügyért felelő jogutódhoz, a Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumhoz, hogy tegyék nyilvánossá az adatokat. A tárca azonban azt válaszolta, hogy a „nagy mintás ifjúságkutatás 2024-es teljes adatbázisa a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány birtokában van”, így kizárólag a Fidesz-közeli intézmény tudja azt közzétenni.
A gyorsjelentést a Századvég idén tavasszal publikálta, a teljes kutatás bemutatására azonban máig nem került sor. Ágazaton belüli információk szerint nemrég is kerestek kutatókat és elemzőket a publikálásban való részvételre.
A szakértők szerint az új kormányt az idő is szorítja: a következő adatfelvétel másfél év múlva kezdődne, ám ehhez már meg kellene indítani az előkészítő folyamatokat.
(Borítókép: A Századvég Alapítvány székháza. Fotó: Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
