Isztambulban is gúnyolják a Fideszt, mondja Magyar Péter.

Isztambulban is gúnyolják a Fideszt, mondja Magyar Péter.


„Még Isztambulban is hangosan felnevettek, amikor meghallották, hogy a Fidesz akar tüntetni az alkotmányosság és a demokrácia mellett” – írta közösségi oldalán Magyar Péter miniszterelnök. „Mint a tolvaj, aki rendőrért kiált” – tette hozzá.

Mint arról korábban beszámoltunk, Gulyás Gergely, a Fidesz, valamint Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője az Országgyűlés hétfői ülése előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen bejelentették, tüntetést tartanak csütörtökön 6 órakor a Sándor-palota előtt, tiltakozva az alkotmánymódosítás ellen. A tüntetésről a volt miniszterelnök, Orbán Viktor is posztolt. Szerinte „a Tisza minden határt átlép: emberit, erkölcsit, jogállamit. A magyar választók nem erre adtak felhatalmazást”.

Mit keres Magyar Péter Törökországban?

Mint megírtuk Magyar Péter is részt vesz a Törökországban tartandó NATO-csúcstalálkozón, első alkalommal kormányfőként. A kormányfő vasárnapi videóüzenetében közölte: elutasította a honvédségi gépet, kereskedelmi járattal, a Wizz Airrel repül Isztambulba, a csúcs után pedig négy napot a két kisebbik fiával tölt Antalyában – ennek költségeit saját maga állja.

Távollétében Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes látja el az itthoni feladatait, a parlamentben Vitézy Dávid szólal fel helyette. További részletekről alábbi cikkünkben írtunk részletesebben.

Mit tartalmaz az Alaptörvény módosítása?

Magyar Péter szombaton ismertette, hogy a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot. A miniszterelnök tizenkét pontban foglalta össze a csomag központi elemeit:

  1. „12 éves (vagy három ciklusos) időkorlát az országgyűlési képviselőknek.
  2. A jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszűnése.
  3. Függetlenebb Alkotmánybíróság. 70 éves életkori határ bevezetése.
  4. Erősebb bírói önigazgatás, a Kúria és az OBH elnökének bírók által kezdeményezhető visszahívása.
  5. Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozása.
  6. Kevesebb sarkalatos törvény.
  7. Az Alkotmánybíróság hatásköreinek visszaadása.
  8. A Költségvetési Tanács vétójogának eltörlése.
  9. A közpénz védelmének erősítése.
  10. A vármegyék visszanevezése megyékre.
  11. Az önálló szabályozó szervek alaptörvényi szabályainak felülvizsgálata.
  12. Az önálló Országgyűlési Őrség megszüntetése. Egységes rendészeti igazgatás.”

Sulyok Tamás elmozdításának módjáról hetek óta zajlik a részben jogi, részben politikai vita, amelyről többek között itt írtunk. Az országgyűlési képviselők mandátumkorlátjának sem egységes a megítélése, néhány szempontot talál ebben a cikkünkben. Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezésére a javaslatot sürgősséggel tárgyalhatja az Országgyűlés.

(Borítókép: Magyar Péter és Orbán Viktor. Fotó: Tövissi Bence / Index)