Szűcs Gábor, aki korábban a Megafon influenszere volt, most a Fidesz országgyűlési képviselője. Az elmúlt években különböző munkahelyeken dolgozott, ahol jelentős összegeket keresett, a vagyonnyilatkozata szerint ez látszik is.
A nyilatkozata alapján havi bruttó 1 és 5 millió forint közötti jövedelemért dolgozott a Megafonnál, az Alapjogokért Központnál, a The European Conservative újságnál, a Batthyány Lajos Alapítványnál, és a Nitro Digital Solutions digitális ügynökségnél. Elemzőként a XXI. Század Intézetnél bruttó 500 ezer és 1 millió forint között keresett, a Századvég elemzőjeként pedig bruttó 200 és 500 ezer forintot, míg a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaránál koordinátorként havi bruttó 200-500 ezer forint között bérezést kapott. Kormányzati pozícióban is dolgozott: a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetőjeként szintén havi bruttó 1-5 millió forintot keresett.
A kormányzati jogviszonyról szóló törvény szerint a kormányzati tisztviselők nem folytathatnak olyan tevékenységet, amely veszélyeztetheti a pártatlanságot. Szűcs azt állította, hogy főosztályvezetőként csak tudományos tevékenységet végzett, válaszolt a Telexnek, amikor a korábbi állásairól kérdezték.
A lap azonban megjegyzi, hogy ez vitatható, mivel Szűcs 2023. június 1. és 2025. január 6. között ellátta a főosztályvezetői feladatokat, és ezalatt legalább kétszer részt vett tudományosnak nem nevezhető eseményen. 2024. november 4-én a Fair Right című műsorban Lakatos Márk ügyéről kérdezték, majd 2024. december 16-án Huth Gergelynek beszélt a Magyar Péter kormányra kerülésének lehetetlenségéről.
Emellett Szűcs a Magyar Pétert lejárató Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja is, amikor a mozgalmat bejegyezték, még a Nemzetgazdasági Minisztériumnál dolgozott. Tény, hogy közösségi oldalát csak távozása után indította el a főosztályvezetői pozícióból.
Szűcs a Telexnek elmondta, hogy a kilenc munkahely körülbelül három évre vonatkozik, és a legtöbb munkakört egyszerre öt helyen tölötte be. Az önéletrajza azonban nem érhető el a parlament honlapján, amit azzal indokolt, hogy rengeteg videót készít, aktív online jelenléttel bír, és parlamenti munkája is van. „Nem volt időm elkészíteni, mert nem tartottam fontosnak, és nem is volt kötelező” – magyarázta, hozzátéve, hogy ha jut idő a jövőben, talán akkor elkészíti.
Korábban a Népszavának nyilatkozott arról is, hogy sem a Megafonnál, sem a Nemzeti Ellenállás Mozgalomnál nem tudott arról, hogy állami támogatást kaptak volna.
Szűcs a Fidesz-frakció egyik frakcióvezető-helyettese, és ő volt a házigazdája annak a demonstrációnak, amit Sándor-palota elé szerveztek Sulyok Tamás mellett.
Forrás hvg.hu
