Pottyondy Edina: Pjotr szolgálata véget ért Magyarországon.

Pottyondy Edina: Pjotr szolgálata véget ért Magyarországon.


Szerdán jelentette be Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter, hogy lemond országgyűlési mandátumáról, miután vezetői állást kapott a kínai BYD-nál. Szerdától a világ egyik legnagyobb elektromosautó-gyártójának külső kapcsolataiért és új üzletágainak fejlesztéséért felel majd. Az Index értesülései szerint a volt külügyminisztert több nagyvállalat is megkereste, végül azonban a BYD ajánlatát fogadta el. Szijjártó minisztersége alatt a BYD több milliárd forint állami támogatásban részesült.

A lemondásra több reakció is érkezett, az ellenzéki képviselő döntését a miniszterelnök úgy kommentálta, ez is azt mutatja, hogy külügyminiszterként nem a magyar, hanem a külföldi érdekeket szolgálta.

Pottyondy Edina közösségi oldalán fogalmazta meg véleményét: 

Na! Eddig tartott Pjotr szolgálata a magyarországi műveleti területen.

Hozzátette, a vereség után egy Telex-interjúban próbálta „menteni a menthetőt”, de ott sem tudott válaszolni arra, hogy honnan vannak a felesége milliárdjai. 

Az influenszer rámutatott arra, hogy Szijjártó életében először kapott piaci állást. „A kis Pjotr egy globális nagyvállalat vezetője lesz. Éppen úgy, mint Kapitány István” – folytatta, kiemelve, hogy míg Kapitány saját munkájának és tehetségének köszönhetően jutott el a Shell vezetőségébe, addig

Xi-Jjártó azzal érdemelte ki a BYD-s kegyelemkenyeret, hogy elárulta a hazáját, idegeneknek szolgáltatta ki az ország ivóvizét, természeti kincseit és munkaerejét. Ja! És a magyar adóforintokból százmilliárdokat lapátolt a BYD számlájára.

Pottyondy biztos benne, hogy Szijjártó sikeres lesz az autógyárnál, ugyanis a feladata nem fog változni: „kínai érdekekért lobbizni, az EU-t és Magyarországot tönkretenni”. Kiemelte, a kínai állambiztonság résen van, olyan helyre nevezték ki Szijjártót, ahol az orosz és a kínai érdekek között nem várható súrlódás.

„És miután most már szinte minden a helyére került, csak egy valódi kérdés maradt: Kína apácska vajon megvédi Szijjártó elvtársat, ha a magyar hatóságok kopogtatnak a milliárdos vagyon vagy az ország számára súlyosan előnytelen szerződések miatt?” – zárta bejegyzését.

(Borítókép: Szijjártó Péter 2026. március 23-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)