Elhunyt Tarr Béla

Elhunyt Tarr Béla

Tarr Béla, a nemzetközi hírű magyar filmrendező, aki a magyar filmművészet meghatározó alakjává vált, életének 70. évében hunyt el – írja az Index.Tarr Béla amatőrként kezdett filmezéssel foglalkozni. 1977-től a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt rendezői szakon. 1981–1990 között a Mafilm rendezője, 1981-ben más rendezőkkel közösen megalapította a Társulás Stúdiót, amely négy évig…

Részletek
Visky András és Krasznahorkai László regénye is dobogós az osztrák közmédia toplistáján

Visky András és Krasznahorkai László regénye is dobogós az osztrák közmédia toplistáján

Két magyar író regénye is felkerült az ORF, osztrák állami közszolgálati műsorszolgáltató idei top 10-es könyvlistájára, annak is az elejére – számolt be róla a Volksgruppen.orf. A toplista első helyét Visky András – eredetileg 2022-ben megjelent – Kitelepítés (németül Die Aussiedlung) című regénye áll. A kolozsvári író művét Tankó Tímea fordította német nyelvre. A mű…

Részletek
A magyarok szerint az év legnagyobb kudarca az volt, hogy elmaradtak az MNB-ügyben a letartóztatások

A magyarok szerint az év legnagyobb kudarca az volt, hogy elmaradtak az MNB-ügyben a letartóztatások

A magyarok szerint az év legnagyobb kudarca az volt, hogy elmaradtak az MNB-ügyben a letartóztatások – derül ki a Publicus kutatóintézetnek a Népszava számára készített méréséből. Az év legnagyobb sikere a magyarok szerint Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díja volt, erre a válaszadók 48 százaléka voksolt, ami pont a duplája a második helyezettnek, ami az anyák SZJA-mentességének…

Részletek
Publicus: a Szőlő utcai ügy volt az év legnagyobb botránya

Publicus: a Szőlő utcai ügy volt az év legnagyobb botránya

Képünk csak illusztráció. Kiszállt a rendőrség a Szőlő utcai javítóintézethez 2025. december 9-én. (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor) Reprezentatív felmérést készített a Publicus Intézet a Népszava számára december közepén arról, hogy miket tartanak a magyarok 2025 legnagyobb sikereinek, kudarcainak és botrányainak. A megkérdezettek körében Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díja az év legnagyobb sikere (48 százalék), a második…

Részletek
Magyarország lett a hét főszereplője, itthon és Európában is

Magyarország lett a hét főszereplője, itthon és Európában is

Az elmúlt héten Magyarország neve visszatérően jelent meg a legolvasottabb híreinkben: volt szó irodalmi elismerésről, ipari szerkezetváltásról, külpolitikai vitákról, európai közbiztonságról és az ukrán határokon tapasztalható rendkívüli forgalomról is.Magyarország és a Nobel-díj körüli vitaA Svéd Királyi Tudományos Akadémia az idei irodalmi Nobel-díjat a gyulai születésű Krasznahorkai Lászlónak ítélte, „látomásos és magával ragadó életművéért”.  Olvasd tovább…

Részletek
Sulyok Tamás: karácsony ünnepének fényében még jobban kirajzolódik az összetartozás fontossága

Sulyok Tamás: karácsony ünnepének fényében még jobban kirajzolódik az összetartozás fontossága

Az államfő a karácsonyt olyan időszaknak nevezte, „amikor körülöttünk minden lelassul és elcsöndesedik; amikor rohanó, feszültségekkel és háborús borzalmakkal teli világunkban is végre főszerepet kap a békesség, az otthon, a család, és elérkezik a bő kétezer éve közénk született Megváltó világra jövetelének órája”. Sulyok Tamás arról is beszélt, hogy Magyarország és az egész világ tele…

Részletek
Sulyok-beszéd: Krasznahorkai, Kapu Tibor, közösségek

Sulyok-beszéd: Krasznahorkai, Kapu Tibor, közösségek

Karácsony ünnepének fényében még jobban kirajzolódik az összetartozás fontossága, az emberi kapcsolatok mélysége – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Facebook-oldalán péntek este megjelent karácsonyi beszédében, amelyet az MTI foglalt össze, és mi rövidítve közlünk. Az elnök emlékeztetett, hogy „az év során számtalanszor megéljük azt, hogy a közösségeinkhez tartozni jó dolog, a közösség örömében osztozni…

Részletek
Index – Belföld – „A műfenyő egy borzalom” – így telik Karácsony Gergely karácsonya

Index – Belföld – „A műfenyő egy borzalom” – így telik Karácsony Gergely karácsonya

Karácsony közeledtével évről évre felmerül a kérdés: élő fát vagy műfenyőt válasszunk? Karácsony Gergely főpolgármesternek egyértelmű válasza van erre a kérdésre. És nem is finomkodik. A műfenyő az borzalom, igazi klímagyilkos, és ráadásul nagyon ronda, tehát én mindenkit lebeszélnék arról, hogy azt vásárolja – mondja Karácsony Gergely. Műfenyő kontra vágott fenyő A főpolgármester családjával már…

Részletek
Ki legyen az év embere 2025-ben? Szavazzon! 

Ki legyen az év embere 2025-ben? Szavazzon! 

Ritkán fordul elő, hogy egy közéleti szereplő tevékenységét ugyanabban a körben egyszerre tartsák tiszteletreméltónak és nevetségesnek is, talán nincs is erre jobb példa, mint Donald Trump. A második ciklusát januárban megkezdő amerikai elnök a cikkünk írása előtt tartott szerkesztőségi szavazáson minden kategóriában szerzett jelölést, végül kollégáink közül többen érezték azt, hogy munkássága alapján az Év embere díjra érdemes, mint ahányan citromdíjat adtak volna neki. …

Részletek
hvg360: Hamvay Péter: Az utolsó tíz méter

hvg360: Hamvay Péter: Az utolsó tíz méter

Felettébb ritka dolog, hogy a magyarok többsége egyetért valamiben, de úgy tűnik, abban nagy a konszenzus, hogy ez a kampány lesz a legdurvább – derül ki a Magyarország rovatunk által ismertetett Medián-felmérésből. Abban is egység van, hogy ezért mindenki a másikat okolja. Az viszont kevésbé vicces, hogy a megkérdezettek csaknem kétharmada tart attól, hogy a…

Részletek