A települési önkormányzatok – köztük községek, városok, megyei jogú városok és fővárosi kerületek – alkotják a helyi közigazgatás legalsó szintjét, amely a helyi ügyek kezelését végzi. A települések felett helyezkednek el a vármegyék, melyek jogkörükben manapság már korlátozottak. Budapest különleges helyzetben van, mivel itt párhuzamosan működik a fővárosi és a kerületi önkormányzat, ami két szintű önkormányzati struktúrát eredményez. A központi kormányzat végrehajtó hatóságai, mint a kormányhivatalok és járási hivatalok, a területi államigazgatást képviselik.
A járási rendszer újbóli bevezetése a magyar közigazgatás egyik legfontosabb reformja volt, amely 2013-ban zajlott le. A járás, mint közigazgatási egység, nem újkeletű, hiszen már a 19. században is jelen volt, viszont a 2010 utáni kormányzati átalakítások új funkciókat kaptak, amely szoros összefonódásban állt a központi hatalom megerősítésével.
A járások a múltban a vármegyék alatt működő fontos igazgatási egységek voltak, ám a szocialista reformok következtében 1983-ban megszűntek, helyettük pedig tanácsi, majd önkormányzati struktúra lépett életbe. A rendszerváltást követően a települési önkormányzatok kaptak hangsúlyt, széleskörű autonómiával és feladatkörrel. Ez azonban az idő múlásával széttöredezettséget eredményezett, hiszen az önkormányzatok különböző méretei és erőforrásai miatt nem tudták egyenlő színvonalon ellátni az állami feladatokat.
A 2010-ben hivatalra került Orbán Viktor kormánya egyik központi célja a közigazgatás széttagoltságának megszüntetése volt, a cél egy egységesebb és hatékonyabb államigazgatási rendszer kialakítása.
Forrás mandiner.hu
