Mint arról beszámoltunk, az ügynökakták és a mágnesszalagok titkosításának teljes feloldásáról és nyilvánosságra hozataláról egyeztetett Magyar Péter leendő miniszterelnök Cseh Gergő Bendegúzzal, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatójával. A Tisza Párt elnöke Facebook-oldalán közölte, hogy az 1956-os forradalom 70. évfordulója előtt egy nappal, október 22-én teljesítik a rendszerváltás egyik legfontosabb ígéretét:
nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik a meglévő iratanyagot.
A Hálózat kiépülése és felépítése
1945-ben szovjet minta alapján jött lére a Péter Gábor vezette Politikai Rendészeti Osztály, amelyet 1946-ban a Belügyminisztérium Államvédelmi Osztályává (ÁVO) alakítottak át. 1949 végén a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Főcsoportfőnöksége, a Határőrség és az ÁVO összevonásával hozták létre az Államvédelmi Hatóságot (ÁVH). A szervezetet kivették a Belügyminisztériumtól és közvetlenül a Minisztertanács alá rendelték, majd az ÁVH Politikai Osztályát a pártközponthoz kapcsolták és meghatározták együttműködésüket.
Hálózatnak nevezték azon besúgók, titkos ügynökök összességét, akik nem az állambiztonsági szervezet alkalmazottai voltak, de annak – beszervezés, megállapodás alapján – rendszeresen információt szolgáltattak. A III-as Csoportfőnökség így épült fel 1962 és 1990 között:
- III/I. (külső hírszerzés): külföldi operatív tevékenység, információgyűjtés (a beszervezettek külföldi ösztöndíjasok, tartós kiküldöttek).
- III/II. (kémelhárítás): külföldi hírszerzők felderítése és elhárítása (a beszervezettek külkereskedők, idegenforgalomban dolgozók).
- III/III. (belső elhárítás): a rezsim ellenségeinek tekintett személyek, csoportok megfigyelése, bomlasztása (a beszervezettek belföldi besúgók, hétköznapi ügynökök).
- III/IV. (katonai elhárítás): fegyveres erőkön belüli elhárítás (a beszervezettek bevonuló fiatalok, sorkatonák).
- III/V. (technikai szakszolgálat): technikai eszközök biztosítása (lehallgatás, rejtjelzés, operatív fotózás stb.).
A hálózati személyek fedőnevet kaptak, és folyamatos kapcsolatot tartottak a tartótisztjükkel, utasításokat fogadtak el, és rendszeresen jelentettek. Párttisztségviselőket nem szerveztek be hálózati személynek, de az egyszerű párttagokat is csak kivételesen, az illetékes csoportfőnök engedélyével. A szigorúan titkos állományú tisztek (szt-tisztek) munkaviszonyban álltak fedőmunkahelyükkel és a Belügyminisztériummal is. Nagy részük a külső hírszerzésnél és a kémelhárításnál működött, és csak kisebb hányaduk a lll/lll. Csoportfőnökségnél.
A beszervezett személyeknek B és M dossziét nyitottak.
A B dossziéba a személyi anyagok (önéletrajz, környezettanulmány, titoktartási nyilatkozat), míg az M dossziéba a jelentések kerültek. A hálózati személyeket a BM Központi Nyilvántartó Csoportfőnökségén, valamint a hálózati személlyel kapcsolatot tartó szervnél tartották nyilván. Minden hálózati személynek volt 6-os számú kartonja, amely a személyi adatait, a fedőnevét, és a csoportfőnökség megjelölését tartalmazta. Ezeket a kartonokat a hálózati személy tartója és a beszervezést engedélyező tiszt írta alá, de maga a beszervezett személy nem.
Hack Péter a teljes aktanyilvánosságról
Az Antall-kormány hivatalba lépése után alig két nappal, 1990. május 25-én Horváth Balázs belügyminiszter utasítására leltárt készítettek a hálózati személyek kartonjairól, és akkor 43 983 kartont fémkonténerekbe zártak.
A biztonsági intézkedésre a nem sokkal korábban kirobbant Dunagate-botrány miatt is szükség volt. Nemcsak az derült ki, hogy az állampárt iratokat kezdett megsemmisíteni, hanem 1990. január 5-én, az SZDSZ és a Fidesz közös sajtótájékoztatóján az is, hogy a BM III/III-as, azaz az állambiztonság belső elhárítási osztálya információkat gyűjt telefon-lehallgatással, levéltitok megsértésével, ügynöki jelentések alapján ellenzéki pártok és személyek tevékenységéről. A Dunagate-ügy alapjaiban rengette meg a pártállamot, lemondásra kényszerítve Horváth István belügyminisztert is.
Az ügynökkérdés rendezésére 1990. szeptember 4-én Demszky Gábor és Hack Péter SZDSZ-es képviselők törvényjavaslatot terjesztettek be. Az indítvány egyik benyújtója, Hack Péter jogászprofesszor az Index érdeklődésére elmondta, hogy törvényjavaslatuk nem az egykori titkosszolgálatok teljes állományára vonatkozott.
Azt szerettük volna elérni, hogy azok a személyek, akik az új rendszerben eskühöz kötött pozíciókat töltenek be, nyilatkozzanak arról, illetve mondjanak le, ha együttműködtek a politikai titkosszolgálatokkal.
Csak az első parlamenti ciklus végén, 1994 tavaszán született meg az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvény, amelynek az volt a célja, hogy meghatározott tisztségeket ne tölthessenek be azok, akik a III/III. Csoportfőnökség tagjai vagy támogatói voltak. Az átvilágító bírák 1994-től 2004-ig működtek. „Az átvilágításnál az jelentette a legfőbb problémát, hogy olyan törvényi feltételeket szabtak, amelyek alapján gyakorlatilag senkit sem lehetett kiszűrni” – állította az alkotmányjogász, aki szerint az alapvető kérdés úgy hangzik: mi indokolja, hogy a demokratikus jogállam őrizze a diktatúra titkait? Az ügynökök ugyanis a pártállami hatalom érdekében végeztek tevékenységet, és tevékenységükkel károkat okozhattak embereknek. A tevékenységüket a mai napig titokként kezelik. A jelenlegi szabályozás szerint ezek a minősített adatok egészen 2060-ig nem megismerhetők.
Hack Péter egyetért az ügynökök névsorának nyilvánosságra hozatalával, de az ügynökakták, a jelentések titkosításának teljes feloldásával nem.
A teljes aktanyilvánosság nem is az egykori ügynököket, hanem inkább a célszemélyeket hozná lehetetlen helyzetbe. Hosszú évtizedeken után kiderülne például, ki kit csalt meg, azaz súlyosan sérülne az áldozatok magánélethez való joga. Ugyanakkor – tette hozzá – a megbízók, az szt-tisztek nevei már nyilvánosak. „Kétségkívül voltak ügynökök, akiket megzsaroltak, de 36 év alatt lett volna idejük szembenézni a múltjukkal” – fogalmazott a jogászprofesszor.
Nyitott dossziék
Az elmúlt évtizedekben több ismert személy hálózati múltja került nyilvánosságra:
Bárándy György ügyvéd Bokor Péter fedőnéven a III/II-3-b alosztály hálózati személye volt. A munkadossziéja szerint 1959-től a II/5-e. alosztálynak dolgozott, 1968-tól a III/II-3. osztály, 1988 júliusától a BM III/II-3-b. alosztály foglalkoztatta. (A III/II-3. osztály feladata – az USA, NSZK, Ausztria kivételével – a többi európai NATO-ország és semleges államok hírszerzésével szembeni elhárítás volt.) Állítása szerint soha nem írt olyat, amivel másoknak ártott volna.
Csurka István író, az MDF, majd a MIÉP vezető politikusa az 1956-os forradalom alatt a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, ami miatt fél évre a kistarcsai internálótáborba került. 1957-ben Raszkolnyikov fedőnéven szervezték be III/III-as ügynöknek. A rendszerváltozás után az elsők között tárta a nyilvánosság elé ügynökmúltját. Elmondása szerint a beszervezési nyilatkozatot az internálás során, kényszer hatására írta alá, ám soha nem írt jelentést.
Esterházy Mátyás, Esterházy Péter író édesapja Csanádi fedőnéven 1957-től 1979-ig jelentett a III/III-as Csoportfőnökségnek. Visszaemlékezések szerint azért vállalta a jelentéstételt, hogy megvédje családját a megaláztatásoktól. Esterházy Péter a Harmonia Caelestis megjelenése után szembesült apja ügynökmúltjával, amit a Javított kiadás című művében dolgozott fel.
Medgyessy Péter miniszterelnök 1978 és 1982 között szigorúan titkos (szt) tisztként, D-209-es kódszámú főhadnagyként dolgozott a III/II-7. osztály nemzetgazdaság-védelmi alosztályának. Az volt a feladata, hogy ismertesse a nemzetközi pénzügyi folyamatokat, azok hatását a magyar gazdaságra. Írásos jelentést nem készített, beszámolóiból kapcsolattartója, Tóth Lajos alezredes állított össze feljegyzéseket, amelyeket feletteseinek továbbított.
Molnár Gál Péter (MGP), a Népszabadság színikritikusa 2004-ben elismerte, hogy 1963-ban beszervezési nyilatkozatot írt alá, és Luzsnyánszky Róbert fedőnéven 1978-ig jelentéseket írt színházi körökről a III/III-as Csoportfőnökség számára. Beszervezése történetét Coming out című, 2020-ban megjelent könyvében írta meg, amelyből kiderül, hogy az újságírót szexuális másságával zsarolták meg, mielőtt beszervezték a titkosszolgálatok.
Novák Dezső olimpiai bajnok labdarúgó, edző 2004-ben elismerte, hogy 1967-től 1981-ig Nemere fedőnéven jelentett a III/III-as Csoportfőnökségnek. Jelentései érintették többek között Albert Flóriánt és Varga Zoltánt is. Állítása szerint óracsempészet miatt állították elő, majd felkínálták számára a beszervezés vagy a büntetőeljárás közötti választás lehetőségét.
Szabó István Oscar-díjas filmrendező 2006-ban ismerte be, hogy 1957 és 1963 között Képesi Endre fedőnéven jelentett a belső reakció elhárításával foglalkozó II/5-ös osztálynak. Szabót 1957 februárjában letartóztatták, és háromnapos fogva tartása végén azzal engedték el, hogy kirúgják a főiskoláról, ha nem jelent az ottani eseményekről. Állítása szerint az akasztástól védte meg osztálytársát, Gábor Pált azzal, hogy hagyta magát beszervezni.
Tar Sándor írót 1978 és 1987 között Hajdú fedőnéven szervezte be a III/III-as Csoportfőnökség. 1999-ben leplezték le, hogy rendszeresen jelentett írótársairól és a demokratikus ellenzékről, tagjairól. Állítása szerint zsarolással vették rá az együttműködésre, ami pszichésen és fizikailag megviselte, többször volt elvonókúrán, pszichiátrián is kezelték.
Vikidál Gyula rockénekesről 2004-ben derült ki, hogy Dalos fedőnévvel, III/III-as ügynökként küldött jelentéseket zenésztársairól 1981 és 1986 között. Többek között jelentett Nagy Feróról, a Beatrice frontemberéről is, akitől személyesen kért bocsánatot.
Boross Péter a beszervezések körülményeiről
Boross Péter korábbi miniszterelnök, az Antall-kormány polgári titkosszolgálatokat felügyelő minisztere, majd belügyminisztere a 2018-ban megjelent Boross 90 című életrajzi kötetben fejtette ki véleményét az ügynöklisták nyilvánosságra hozásáról e sorok írójának.
Az egykori politikus szerint a Dunagate során általában azokat az iratokat semmisítették meg, amelyek kint voltak a tartótiszteknél. Ebből következik, hogy negyven évvel korábbi anyagokat fel lehet lelni, míg meghatározott személyi körben semmit sem.
Rengeteg a hézagos dokumentum.
Ottfelejtettek iratokat, másokat megsemmisítettek. Ha nyilvánosságra hoznák az ügynökök névsorát, éppen azok úsznák meg, akik a hetvenes és a nyolcvanas években is besúgók voltak, és azok kerülnének hírbe, akiket a hatvanas évek sokkal fojtottabb légkörében szerveztek be.
Ezért is felelőtlennek tartom tényként állítani bárkiről, hogy ügynök volt
– jelentette ki. A beszervezésekről elmondta, hogy egyáltalán nem mindegy, valaki azért írt alá, hogy külföldi kiküldetést kapjon, vagy azért, mert ilyen szörnyűség is előfordult, hogy a tizenhat éves lányát, ha este hazamegy, ne érje bántódás. „Láttam olyan anyagot is, hogy egy főiskolai hallgatónak eljárt a szája a hatvanas évek végén valamelyik futballmeccsen. Elkapták, és közölték vele, vagy kirúgják a főiskoláról, vagy aláírja a beszervezési nyilatkozatot. Fennmaradtak a jelentései, amelyekben piszlicsáré ügyekről írt, hogy összevesztek egy gólon meg hasonlók. Egy év múltán kiokosították, hogy erősítsen, mert különben baj lesz. Következő jelentésében közölte, nem hajlandó tovább együttműködni, és ki is zárták. Fájt a lelkem, hogy egy félig gyereket így tönkretettek. Lehet ezt a ügyet egy névsorközléssel megoldani?” – tette fel a kérdést.
„A régi III/III-as szervezetre természetesen nincs szükség, de a demokratikus országokban már lehetőség sincs ilyet működtetni. A többi titkosszolgálati szervezetre azonban más feladatokkal és feltételekkel szükség van” – vélekedett Boross Péter.
(Borítókép: A Történeti Levéltár iratraktára. Fotó: Wikipédia)
Olvasd tovább itt: index.hu
