Horn Gábor: Magyar Péter érti, Orbán inkább legyen asztalos.

Horn Gábor: Magyar Péter érti, Orbán inkább legyen asztalos.


Ritka az olyan szombat délelőtt, amelyikbe ennyi politikai esemény torlódik egymásra. Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, Orbán Viktor egy nagyjából harmincezer karakteres röpiratban szólította meg a híveit, a Fidesz pedig épp tisztújító kongresszusra gyűlt össze, amelynek érdemi döntéseire a délutáni órákig kell várni, de már délelőtt hosszú beszédet adott a volt miniszterelnök.

A három esemény együtt olyan politikai dömpinget zúdított az országra, amelyben nem könnyű eligazodni – ezért kértük Horn Gábor politikai elemzőt, segítsen értékelni a nap igazi tétjét.

„Most is róla beszélünk, nem a kongresszusról”

Magyar Péter sajtótájékoztatója Horn szerint pontosan arról szólt, amiről az elmúlt két-három évben gyakorlatilag minden megszólalása: arról, hogy a Fidesz „hazudott reggel, délben, este”. Az elemző szerint a miniszterelnök elképesztő érzékkel tematizálja a közbeszédet, és ezt most is bizonyította.

„Ugye most is róla beszélünk, nem a Fidesz kongresszusáról” – fogalmazott Horn, aki szerint ügyes húzás volt épp a tisztújítás előtt az asztalra tenni, hogy a kormánypárt a saját főtoposzaiban is átverte az országot. Példaként a szuverenitás és az Európa-ellenesség kérdését hozta fel: miközben a Fidesz évekig ezekre építette a kommunikációját, Magyar Péter szerint Orbán Viktorék kormányon készültek egy határ melletti befogadótábor felépítésére.

„Egyrészt ügyes húzás, másrészt egy fontos politikai üzenet” – értékelte az elemző.

„Orbán egyszerűen nem érti, mi történt vele”

A miniszterelnök röpiratából Horn ezzel szemben az önreflexió teljes hiányát olvassa ki.

„Mintha Orbán tényleg nem értené, hogy mi történt velük” – mondta. Az elemző szerint az indulatos szövegből az derül ki, hogy a kormányfő üzenete továbbra is az, hogy „folytatjuk” – mintha nem venné észre, hogy a magyar társadalom épp az ellenkezőjét kérte tőle.

Horn szerint a röpiratban legfeljebb halvány utalás van arra, hogy „valamit elszúrtak a kommunikációban”, a fő narratíva viszont a régi: összefogott ellenük a világ, ott a Soros, ott Brüsszel, miközben „egymillióra szűkült a fideszes szavazótábor”.

Egyszerűen az önreflexió teljes hiánya, a világ és Magyarország alakulásának teljes félreértése, amit ebből kiolvasok. Orbán Viktor egyszerűen nem érti, hogy mi történik Magyarországon és mi történik körülötte

– összegzett az elemző.

„Nem azt mondták, Viktor”

A helyzet Horn szerint kísértetiesen emlékeztet egy korábbi miniszterelnök bukására. Amikor szóba került a klasszikus mondat, amellyel ő maga figyelmeztette annak idején Gyurcsány Ferencet – „nem azt mondták, Feri” – az elemző is elismerte a hasonlóságokat.

Gyurcsány sem értette, nem csak 2008-ban, amikor ezt az elhíresült, nem túl udvarias mondatot mondtam, hanem végig nem értette

– idézte fel Horn, aki szerint Orbán pontosan ugyanabba a csapdába esett. A magyar társadalom nagy többsége azt mondta a kormányfőnek, hogy „köszönjük szépen, elég volt”, ő viszont máig nem fogja fel, hogy a bukásának egyik fő oka az, hogy rosszul ment az országnak a kormányzása alatt.

„Ő azt állítja, hogy minden rendben van, sőt, most fog rosszul menni. Ez egy teljes félreértés” – jegyezte meg.

Az elemző hozzátette, hogy jobbnak gondolta Orbánt ennél. A „folytatjuk” szerinte nem stratégia, hanem zavarodottság és „egy olyan menekülési útvonal, ahova nincs menekülés”.

„Amit most kínál az övéinek, hogy folytatjuk, az szerintem maga a halál”

– jelentette ki.

A Varga Judit-fixáció

A kongresszuson elmondott beszéd Horn szerint a röpiratnál is árulkodóbb volt, mert egy nagyon személyes irányba fordult, elsősorban a Varga Juditra tett megjegyzéssel.

Orbán valahogy rá van kattanva erre a Varga Judit dologra

– mondta az elemző, utalva arra, hogy a miniszterelnök korábban azt is kijelentette, a volt igazságügyi miniszter „annyira tehetséges, hogy akár miniszterelnök is lehetne”.

Horn szerint a fixáció hátterében nyilvánvalóan a „volt feleség” története áll, amelyet Magyar Péter ellen ki is használ. Az elemző ugyanakkor megfordította a képletet:

„Nem az ország lett Varga Judit, hanem Orbán Viktor lett Varga Judit.”

Cikkünk írása közben Orbán Viktor posztolt is Varga Juditról:

„Team Judit” – írta a képhez a volt miniszterelnök.

Horn emlékeztetett, hogy volt igazságügyi miniszter súlyos bukás után asztalosként folytatta. Horn Orbánnak is ezt a karrierutat javasolná.

Fontos persze, hogy Varga Judit korántsem ártott annyit az országnak, mint Orbán Viktor

– tette hozzá.

Túl korán jött a kongresszus

Az elemző szerint a tisztújítás túl korán jött.

Ősszel vagy jövő tavasszal, kora tavasszal lehet majd igazán eldönteni, hogy mi lesz a Fidesz sorsa

– fogalmazott, mert szerinte még nem telt el annyi idő, hogy a párt feldolgozza a súlyos vereséget. Horn ezt saját tapasztalatból is ismeri: maga is megélte, milyen egy vereséget szenvedő párt tagjának lenni, és tudja, hogy a feldolgozáshoz idő kell.

Szerinte a Fidesz jelenleg csapdában van. Ha a Fidesz nem akarja folytatni az Orbán-rendszert, akkor Orbán helyett mást kell választania – az Orbán-rendszert viszont a nép nem akarja folytatni.

 „Ördögi kör, amiből ez a röpirat egy kicsit sem kivezető út” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy minden jel szerint Orbán Viktor marad a Fidesz elnöke még egy darabig.

Magyar Péter nem veszítette el a napot és ez már nagy teljesítmény

Hogy Magyar Péter megnyerte-e a nap politikai csatáját, arra Horn óvatosan felelt:

„Az kijelenthető, hogy nem veszítette el.”

A szombat reggeli fellépéssel az elemző szerint a Tisza elnöke fontos szereplőjévé vált még a Fidesz kongresszusának is.

Még a tisztújítás napja is legalább félig-meddig Orbán és Magyar Péter viszonyáról szól – ez mindenképpen komoly politikai teljesítmény

– jegyezte meg.

A végkifejletre azonban szerinte érdemes megvárni a délutáni órákat. A Fidesz kongresszusa öt órakor zárul – addig elválik, hogy a folytatás ígérete erőt ad-e a megfáradt szavazótábornak, vagy csak megerősíti Horn diagnózisát, miszerint a miniszterelnök még mindig nem hallotta meg, mit mondott neki az ország.

(Borítókép: Horn Gábor 2026. február 4-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)