Patrióták vonultak utcára Budapesten.

Patrióták vonultak utcára Budapesten.

Három hete, június 5-én patrióták vonultak utcára a békés demonstráció keretében, amely a tervezett európai uniós migrációs megállapodás ellen zajlott. A résztvevők a Kodály köröndön gyülekeztek, majd az Andrássy úton, valamint a Bajcsy-Zsilinszky úton haladtak a Kossuth tér irányába, a parlament elé.

A szervezők hangsúlyozták, hogy a rendezvény mentes a pártpolitikai befolyástól, és minden olyan honfitársat vártak, aki osztja azt az álláspontot, miszerint „országunk nem lehet a tömeges migráció célpontja”. Az esemény, ahogy a mostani szombati is, ismert jobboldali közéleti személyiségek kezdeményezésére zajlott. Az ilyen prominens alakok között volt Elizabeth – Magyar valóság, Tiba Dorina, Karácson Zoltán, Schauer Viktor László és Pityinger László (Dopeman), akik a nemzeti összefogás fontosságát hangsúlyozták.

A rendezvény célja a közösségi összetartozás erősítése mellett az, hogy kifejezzék a vándorlással kapcsolatos aggályokat. A résztvevők így együttes erővel kívánták felhívni a figyelmet a migrációs politikával kapcsolatos nézőpontjukra és értékeik védelmére.

Forrás mandiner.hu