A rekordhőség komoly terhelést jelent a magyar egészségügyre – erről beszélt Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
A szakember szerint nem feltétlenül a betegek száma nő drasztikusan, hanem a napszaki eloszlásuk változik meg. Napközben az emberek jellemzően légkondicionált terekben maradnak, este viszont tömegesen jelentkeznek a hőség okozta panaszokkal. Velkey egy konkrét esetet is felidézett: egy fiatal, aki félmaratont futott a kánikulában, hősokk következtében súlyos állapotba került. Szavai szerint
„zavartsággal, remegéssel, veseelégtelenség felé menő tünetekkel küzdött”, és bár felépült, „az intenzív osztályos kezelés határán volt”.
Az országos égésközponti vezetői tisztségét betöltő szakorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy a felforrósodott aszfalt és talaj a legkisebbeket sem kíméli. Elmondása szerint a járni tudó kisgyerekek talpa is megéghet a forró burkolaton, és ebből „egész mély égések” is kialakulhatnak.
Velkey a leginkább veszélyeztetett korcsoportokként a csecsemőket és az időseket nevezte meg. Utóbbiak kapcsán saját 93 éves édesanyja példáját hozta fel, aki egy rövid kint tartózkodás után, hazafelé menet „rendesen megszédült”: ezzel is szemléltetve, milyen gyorsan felboríthatja a keringést és a folyadékháztartást a hőség. A csecsemőknél hasonló a veszély, mivel testükben a folyadéktér aránya nagyobb, ami miatt
nagyon labilis ilyenkor a keringés, a veseműködés, még a központi idegrendszer is.
A főigazgató zárásként ismét figyelmeztetett arra, hogy gyereket – akár csak percekre is – tilos zárt, tűző napon álló autóban hagyni, mivel a hirtelen felmelegedő belső tér életveszélyt jelent.
Olvasd tovább itt: index.hu
